Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Kovács Sándor Iván: A kolozsvári káposztától Faludi Ferenc Szakácsénekéig
Eszem-iszom után könyökére dűlni, Egy fél órácskáig álomba merülni, Könnyű testtel felserkenni, Holmi dolgán áltálmenni, Kártyákat forgatni, Játékkal múlatni. Faludi szerzetes volt ugyan, de Rómától Rohoncig sokfelé járt-kelt, nagy élet- tapasztalatra tett szert, világias műveltséget szerzett, verseiben ezért fér el a teljes világ: a zarándok és a kovácsmester, a hótiszta váltó nemes hölgy és a büdös gyomrú vénasszony, a feszület és a kártya. Tündérkertje is szakítás az addigi virág-versekkel, mert a kert nemes virágai a közhasznú veteményekkel együtt indulnak táncba: a kapor,' a mák, a majoránna, a csipkebokor, az egres, a gomba, a borsó, a bab, a káposzta is meglelik párjukat, s Répa, retek csingolódnak, Tök és dinnye hason jár, Az uborkák forgolódnak, Kiki mohón lejtőt vár. Ahogyan együtt hálózik a virágoskert és a konyhakert, áképpen egészíti ki egymást, s vall megint Faludi teljes világáról két ellentétes portréverse: A remete és a Szakácsének. Faludi remetéje a legszabályposabb istenes, boldog barlanglakó. Rongyokban jár; a test olykor feltámadó tüzeit tüskébe heverve oltja el, óhajtja a halált, s nem fél a beleit majdan szétrágó apró férgecskéktől. Evés-ivás sem érdekli persze: Tobzódó torkosak felkészült jóllakási, A borral töltöző iszákok tombolási, Nem kísztik torkomat: énnálam édes íz Egy marok fű, gyökér, egy ital forrásvíz. A Szakácsnőnek főhőse sem boldogtalanabb a remeténél, csakhogy ő testi kívánságait jól megelégíti, halállal, férgekkel mit sem gondol, s mert nem füvön és vizen él, napról napra vastagodik. Íme: A szakácsnak jól van dolga, Télen, nyáron könnyen él, Űr a szakács és nem szolga, Mikor tetszik, akkor kél. Mindjárt vannak udvarlói, Szép jóreggelt mondanak, Hízelkednek szolgálói, Mosdóvizet hordanak! Tiszta kötényt vesz magára, Hármas kés van oldalán, Bécsi acél pántlikára Szépen függ a potrohún. Hálósüveg van a fején, Űri módon teszi fel, Kis rojtocska a tetején, A szakácsnak több nem kell. 267
