Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Kovács Sándor Iván: A kolozsvári káposztától Faludi Ferenc Szakácsénekéig
húsával élnének, ezek tanítók meg őket, mennyivel volna jobb az állatok húsaival élni, mint egymás húsaival, melyből mennyi sok gonoszok következnek.” íme a szakács, ahogy beleavatkozik az emberiség őstörténetébe: civilizálja az emberevők barbár világát. Most már csak a só feltalálása van hátra. Mintán „rákapának”, lett is „rnind- nyójok egészségének, békességének és kegyességének kezdete”! Rumpolt tulajdonképpen egy ilyen eszményi antik szakácsra aggatja rá saját kora gyakorlati és morális követelményeit. De Szakácstudományunk. XVI. századi vén szerzője szintén megkövetel hasonlókat: a széken ülve is úgy igazgatja konyhai seregét, „valamint a bölcs hadivezér”. >A szakács lassan lép át a színesülő, személyesedő szakácskönyvekből a szépirodalomba, mindenekelőtt a költészetbe. Tinódi Sebestyén a XVI. század derekán Az udvarbírákról és kulcsárokról énekel, „köz-bortul megszorult torokkal,” és éppen csak sejteti, hogy az udvarbírákkal egy húron pendülő szakácsokról sem volt jobb véleménnyel : Esznek szegin ifjak fagyos étkeket, Rejá innyak adnak büdös lőréket, Szolgáló leányoknak sovány étkeket, Rejá innyok adnak boros vizeket! Mintha csak a „sován étkek” és büdös lőrék” miatt eibúsult Sebő deáknak válaszolna az a dúló-fosztó, kóbor katona, aki épp akkoriban dicsekszik azzal a Pajkos énekben, milyen jól tartja őt Drágfy Gáspámé Báthori Anna: Én el hazamegyek az én asszonyomhoz, Az én asszonyomhoz, Drágfy Gáspáméhez! Ö engemet jártat két karasiában, Kék kararsiában, gallos gyócsgatyában. Az legjobbik koncot tányérára teszi: Vigyék az kocsisnak, nem ehettem az kövér húst. Az legjobbik pahárt, azt is megtölti: Vigyék az kocsisnak, nem ihatom az édes bort. Persze ez csak hetvenkedés, teleszájú képzelődés a nyomorúságban, hiszen a Pajkos ének a záróstófa szerint „egy omlott pincében” készült. Még az sem biztos, hogy Drágfy Gáspárné szakácsa kövér húst vagy édes bort tálalt a híres szépasszonynak; a „legjobbik koncot” és „pahárt” a kóbor katona képzeli a jólét jeleinek. A szakács tehát a XVI. századi énekekben még kimondatlanul van jelen. Én csak egy évszázaddal későbbi időből ismerek olyan énekszerzőt, akinél legalább mellék- szereplőként megjelenik. Szentmártoni ÍBodó János ínja 1645-ben Az sónak dicsíretiről való magyar ritmusokban: Minden céhesek közt vagyon mester-remek, Mellyel bizonyítják, hogy míves emberek, De az szakácsoknak az igaz remekjek: Ne legyen igen sós, se sótalan étkek. Görlicét, galambot, fogoly madárt, pávát, Túzokot, verebet, fűrjét, harist, pulykát, Tyúkot, ludat, récét, szántóka madárkát, Császárit, fajtyúkot, soráéit, kappant, szárcsát, 264
