Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Szörényi László: Faludi Ferenc irodalmi jelentősége
alább annyira a szórakoztatás volt, mint a köznemesi szintre leszállóit udvari eszmék propagálása. A nemes asszony és a nemes úrfi között eltelt hosszú időben adta ki három részletben Baltasar Grácián világhírű művének, az Oráculo manual у arte de prudencia c. gnómagyűjteményének (Schopenhauer német fordításában Handorakel) magyar fordítását. Bámulatosan megbirkózott a concettismo szellemében fogalmazott, tehát rendkívül homályos és nyakaiéként, többértelműségekkel játszó gnómák átültetésével. Ebben a magyar nyelv olyan mesterének bizonyult, mint előtte csak Pázmány Péter. Feltételezhető az is, hogy ismerte Zrínyi Miklós maximáit. Mint Simái Ödön írja: „Pázmánynak súlyosan vágó vas-magyarsága Faludi kezében acélossá finomul.” Kár, hogy utóbbi évtizedekben igen keveset foglalkoztak Faludi próza- stílusával; az ilyen tanulmányok a századforduló nyelvészeinek voltak kedvenc területei. Stilisztikai elveik azonban mára tökéletesen elavultak, így ez is azok közé a kérdések közé tartozik, amelyekre választ kell adnunk Faludi rejtélyes mivoltának megszüntetéséhez. Faludi prózai művei közül világnézeti szempontból kétségtelenül A nemes úr fihoz függesztett A mostani világ a legizgalmasabb. Ez, mint Szauder József kimutatta, Grácián El Criticón c. művének egy fejezetén alapszik. Apokaliptikus pesszimizmusát, az egész világ romlottságát ostorozó, kiábrándult keserűségét Faludi életművén belül az ötödik eklogával rokoníthatjuk, de míg amögé életrajzi háttérként odaképzelhetjük a jezsuiták feloszlatása okozta fájdalmát, e prózai mű esetében arra kell gondolnunk, hogy műveltség-eszményének valamilyen válságos fordulata húzódhat meg a háttérben. Persze, rendkívül óvatosnak kell lennünk, hiszen az 1773-ban kiadott Szent ember c. gnómagyűjtemény — valószínűleg Szent Ágoston, Loyolai Szent Ignác és mások nyomán válogatott, de eredeti mű — mindenképpen rendíthetetlenül hívő, kételyektől nem gyötört szerzőt tükröz. 1778-ban jelent meg életének utolsó könyve, A bölcs ember. Tornai Andor kutatásaiból tudjuk, hogy ezt Robert Dodsiey The Oeconomy of Human Life (1750) c. művének egy 1764-es strass- bungi német fordítása nyomán alkotta. Noha az eredeti szerzője ossziánista, próza- versszerű mondatokat használt, Faludi ezúttal is megmaradt a Gracián-íéle csatta- nós maximáknál. Hagyatékából adta ki Révai Miklós A téli éjszakuk című novella- gyűjteményt amely nagyrészt Antonio Eslava 16. századi spanyol író Mattheus Drummer-fél német fordításán alapszik, de Faludi alaposan kibővítette más forrásokból, pl. Rómában gyűjtögetett jegyzeteivel is, Ez az elbeszélés-gyűjtemény már teljesen szépprózai, és a tudóskodó betétek is a szórakoztatást, nem pedig az oktatást szolgálják. Az a 'későantik, valamint bizánci motívumikincs, amely ezekben a reneszánsz eredetű novellákban felszínre kerül, észrevehetően összefügg a Faludi lírai működésének keretét adó árkádiai világagl. Ez legszebben az Ötödik éjszakában, Kazimir és Iréné történetében nyilvánul meg: a szereplők, királyi sorsukból kivetve, egy árkádiai pásztorvilágba jutnak. (A történet — mint Gálos Rezső kimutatta — genetikusán is összefügg Shakespeare Téli regéjével.) Szintén Rohoncon írta a mai napig kiadatlan Történetek az Szűz Máriárul című művét (kézirat az Akadémiai Könyvtárban). Ezek a történeték — noha azt hivatottak bizonyítani, hogy a Szűzanya segít a mórok, a törökök és az eretnökek ellen, és megbünteti a károimkodókat, s végül jó halálhoz segít — mégsem teológiai súlyuk szerint válogatódtak ki különböző haigiográfiai vagy polemikus művekből, hanem aszerint, hogy — a Téli éjszakák mintájára — mennyire szórakoztatnak és tanítanak, lehetetlen viszont nem érezni a negyedik, a jó halálról szóló rész elé illesztett imában a halálra készülő szerző szubjektív szándékát. Grácban, ahol tanult és tanított, minden nap látnia kellett a lépcsőház mennyezetére festett, latin versekkel ékített emblémáknak azt a sorozatát, amely Mária nagyságát, hatalmát és szeretetét dicsőítette. A Mária-kultusz a magyar barokk egy korábbi periódusában határozta meg a jezsuita irodalmat, természetesen ellenreformatorikus éllel. Talán Faludi ezért nem is alkalmazta korábban a Mária-motívumot. Ebben az öregkori műben azonban visz- szakanyarodik a száz évvel korábbi típusú Mária-kultuszhoz, s ez nyilván azzal is magyarázható, hogy élete végéhez immár közel jutva, legalább egy ima erejéig ki akart tárulkozni. 256
