Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Szörényi László: Faludi Ferenc irodalmi jelentősége
cse: az utókor szemében ez vált Faludi leghíresebb versévé. Az Oda respondens irodalmi rokonságát Turóczi-Trostler József a német gáláns költészetben találta meg, nevezetesen Benjamin Neukirch egy versében. Ami pedig a Forgandó szerencsét illeti, Pór Péter szentelt egy tanulmányt e költemény stílustörténeti helyének, s azt éppen abban jelölte meg, hogy a költő itt tökéletesen beteljesíti egy nagy európai toposz rokokóikon kezelésének követelményeit, ám egyúttal megteszi az első lépést a toposz nem-retorikai, hanem filozófiai kiaknázása felé is. Ebben talán szerepe volt annak is, hogy a Faludi egész életét kereteiből kivető változás, a jezsuita rend eltörlése közel hozta a költőhöz a Fortuna-motívum e szubjektívabb változatát (különben Gottfried Kirchner a barokk Fortuna-motívum változásairól írott monográfiájában meggyőzően bizonyította, hogy a motívum legkülönbözőbb oldalait is ki lehetett aknázni szubjektív tartalmak megragadására). A Faludi-féle kézirat első ciklusa vagy könyve tehát a szorosabban vett lírai verseket fogja össze, mégpedig az antik eredetű varietas-elv érteiméiben megalkotott sorrendben. így pl. a heroikus-patetikus Nádasdi című verset, amelyben Turóczi-Trostler József egyenesen a századiközép nagy irodalmi szenzációjának, az angol-skót balladának íílopstookon és Gleimen át érvényesülő hatását sejti, két olyan költemény keretezd, amely a lehető legellentétesebb e heroizmussal. Az egyik a Tavasz: az árkádiai pásztorvilág teljes eszköztárának bravúros leíró versbe folglalása, ráadásul a bukolikus közhelyeket, ragyogó ironikus ötlettel (anélkül, hogy nyiltan fölfedné a beszélő lírai én kilétét), egy henyélő s egyáltalán nem pásztori életmódot folytató úriember szájába adja. Ez a versszak a negyedik szakasz; egy percre fellibbenti azt a tarka függönyt, amelyre a rokokó árkádiai jeleneteket festett. (Az ötlet Horatiusra emlékeztet, aki a falusi élet dicséretét a csak városban élő uzsorás, Alfius szájába adta. Faludi azonban — s ez talán némiképp megmagyarázza sokat emlegetett, de nehezen megfogható humorát — elkerüli a csattanóra épített megoldást.) A Nádasdi után pedig a Chlorinda című vers következik: itt a bukolikus díszletek közt dramatikusan megszólaltatott szereplőiket, egy hamar ösz- szevesző, de hamar ki is békülő szerelmespárt találunk. Nagyon tanulságos viszont, hogy ez a vers poént is használ, ha tompítottál is: a leány — miután megbizonyosodott Dorindo hűségéről — hirtelen mégis otthagyja szerelmesét, amiért az elhagyta a nyáját. Ha arra gondolunk, hogy a magyar romantika úgynevezett „népies” változatának legharmonikusabb alkotása, a János vitéz azzal kezdődik, hogy Jancsi pásztor szerelmeskedés közben elveszti a nyáját, akkor fölismerhetjük, hogy az árkádiai bukolikus hangvétel milyen mértékben járult hozzá az ún. magyar „népiesség” kialakításához. Horváth János egész monográfiát szentelt ennek a kérdéskörnek: hogyan fejlődött ki A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. Az árkádiai primitivizmus-eszmény természetesen újabb ösztönzést kapott a 18. század második felében Rousseau-tól, majd Herdentől. Ilyen értelemben tehát Faludi tényleg a magyar „népiesség” előfutára, ezt bizonyítja az a gyűjteménye is, amelyet népi mondásokból, népies fordulatokból állított össze. Két dologról nem szabad megfeledkeznünk, amikor Faludi fejlődéstörténeti helyét vizsgáljuk. Az első az, hogy az árkádikus népeszmény igen távol áll mindenféle demokratikus gondolkodástól. A pásztori látásmódot nagyon jól körvonalazott esztétikai okokból választják az árkádiai költők. Érdemes egy keveset idézni Révai Miklós Faludi-kiadásából, pontosabban a függelékből, ahol Batteux-nek A pásztorköltésről szóló tanulmányát olvashatjuk, Révai fordításában. „Általjábann emez írás mód- jábann mind el kell azt kerülni, a’ mi valami szorgalmat, és gondos iparkodást mutat magán; mind azt, a’ mi valami hosszas, és fáradságos utazást tészen előre; rövideden szóllván, mind azt, a’ mi tsak valami képzését Is támaszthatná a’ munkás törekedósnek. De mint hogy egyedül -tsak a’ nagy ésszel bíró fő élesztheti Költeményes tűzzel a’ Pásztorokat: ugyan azért igen nehezen eshetik az olyannak magát szüntelen úgy el titkolni, hogy soha észre ne vétessék.” A Herderrel kezdődő, s a 19. századi magyar romantikus népiességbe torkolló folyamat viszont természetszerűleg egyre inkább telítődik a politikai liberalizmus „nép”-fogalmának megfelelő, demokratikus tar253
