Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 1. szám - Simonffy András: Kompország katonái XII. A márciusi per (történelmi kollázsregény)
elnöke, Veres Péter író lett, de a fordulat évében felváltották. Következtek Farkas Mihály évei. Apám — némi rábeszélés után — tovább meséli a történetet: — Március 4-én tehát, azon a napon, amely betetőzte volna egész addigi pályafutásomat, minden addigi fáradozásomat, én börtönben ültem, és még nem közölték velem, hogy miért. Ezen a napon próbáltam meggyőzni fogvatartóimat, hogy legalább édesanyádat engedjék szabadon, hiszen ő még véletlenül sem véthetett semmit. Édesanyád ugyanis — talán már említettem, hogy bejárt gépelni a minisztériumba — velünk ebédelt, s mint hozzánk tartozó „egyént’’, Maiéter Pál őt is letartóztatta, s velem együtt szégyenmenetben kísérte végig a városon, kibiztosított géppisztolyok között. Vörös János tajtékzott, amikor Herpay Tibor hadbíró március 13-án referált neki a tárgyalás lefolyásáról, hiszen ez egyértelmű volt az ő nevetségessé válásával. De megharagudtak dr. Herpayra mások is: hamarosan kitelepítették. Tavaly találkoztam vele egy társaságban a Pálffy György utcában. Kesernyés humorral mesélte, hogy ha nincs a márciusi per, és ő megmarad a Honvédségnél hadbírónak, akkor az özvegye most bizonyára a Herpay-utcában lakna, és nem csak azt kellene megmagyaráznia a gyerekeinek, hogy ki volt Pálffy György, mert az is elég nehéz ... Vörös János nyilvánvalóan nem nyugodott bele vereségébe. Saját hatáskörébe tartozó eszközhöz folyamodott: kidobott bennünket a vezérkarból, ki a minisztériumból, s szét akart zavarni bennünket az ország különböző tájaira, amolyan „Tatár-pusztákra”. Engem Sátoraljaújhelyre helyezett. Jó. Muhorayné- nak támadt egy ötlete: az orvosi bizonyítvány. Felkerestem gyerekkori jópajtásomat, Májerszky Klárit (ma az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet igaz- gató-főorvosa), akinek férje a később méltatlanul mellőzött és korán elhunyt, európai hírű Sántha professzor, akkor a debreceni idegklinika vezető főorvosa volt. Klári maga vitt el a férjéhez, aki talán nem is túlzott sokat, amikor — kivizsgálásom után — megállapította: legalább négy hét pihenésre van szükségem. Erről igen komoly pecsétes papírokat is kiállított. így sikerült kapnom négy hét egészségügyi szabadságot. Vörös áthúzta az általa aláírt parancson a Sátoraljaújhely szót, és odaírta: Vámospércs. Ez már jobban hangzott, Vámos- péres határában, Haláp-tanyán volt ugyanis apám régi szőlője. A pihenésből azonban csak néhány nap lett. Közben beköszöntött az április, s vele Sopron felszabadulásának napja. Április elsejét írtunk tehát, s mi benneteket, a gyerekeinket november 12-e óta nem láttunk. Természetes volt, hogy — megfelelő orosz katonai dokumentumokkal 'és pecsétekkel felszerelve —, édesanyáddal elindultunk Sopron felé, ahol benneteket nagyszüleid gondjaira hagytunk. Kalandos út volt, hiszen rendszeres vasúti közlekedés még nem volt. Győrig szovjet katonai teherautókra felkéredzkedve jutottunk el. Győrtől Sopron irányába nem akadt jármű, tehát gyalog indultunk el. (A szovjet előnyomulás iránya délkelet-délnyugat volt, így mi egyenesen nyugatnak haladva mindig csak kereszteztük a vonuló orosz csapatokat.) Estére Eneséig jutottunk. A vasúti ba'kter adott szállást éjszakára. Másnap délre gyalogmenetben elértük Csornát, ahol szerencsénk volt: felvett bennünket egy Sopronba igyekvő orosz tehergépkocsi. Már volt egy utasuk: egy többmázsás disznó, egy-egy nagyobb zökkenőnél együtt dülöngéltünk, gurultunk egymásnak. Délutánra megérkeztünk Sopronba. Nektek és nagyszüleiteknek nyoma sem volt: a lakás elhagyva 'és kifosztva. Beálltunk a_ fosztogatók közé, így sikerült néhány értéket átmenteni a szomszéd 14
