Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere IX. "Haza és emberiség"
KUNSZABÖ FERENC Széchenyi István eszmerendszere IX. „HAZA ÉS EMBERISÉG” „Ha szabad akarsz lenni, légy mindenek előtt igazságos (SZÉCHENYI I.) A magyarság vezető testületé önmaga számára is szánté észrevétlenül jutott el odáig, hogy egy meggondolatlan, ingerült gesztusával a kicsiny borválság nyíltan szembe- száMhatott és — igaz, bécsi segítséggel — győzhetett. De nem csupán a diéta, hanem az egész közvélemény sem érzékelte azlt a pontot, ahol a saját jogos, a népi jelleg megőrzését célzó nemzeti követelések és ténykedések a Szentkorona birtokain, élő egyéb népek, nép töredékek érzékenységét kezdte sérteni... Nem vette észre, nem érzékelte, mert annyira eltöltötték a saját föladat megvalósításának izgalmai, feszültségei, hogy még az ilyen veszélyre utaló figyelmeztetést is elengedte füle mellett. Illetve, félreértette. Széchenyi István 1842 november 27-i akadémiai beszédének témája a nemzeti lét, annak alábecsülése, egészséges megnyilvánulásai és túlhajtása. Ez a beszéd tulajdonképpen a Kelet népe fő mondandójának megismétlése, s annyival közérthetőbben, amennyivel rövidebb, és annyival higgadtabban, amennyiben a könyv megjelenése óta eltelt másfél évben megbizonyosodott afelől, hogy nem tévedett, mert sejtéseit egyre több jel támasztja alá. — De még egyszer elemzi majd ezt a témát, csaknem pontosan négy év múlva, 1848 december 20-án, s akkor még rövidebben, még tisztábban, az egésznek már csak esszenciáját adván. Mert akkor már semmi kétsége afelől, hogy a nemzet megállíthatatlanul megy előre az úton, melyikről ő többé nem tudja letéríteni; éppen ezért, azokat a szavait már tulajdoniképpen a biztosan bekövetkező katasztrófa túlélőihez küldi. Foglaljuk hát modern nemzetté válásunk gondjainak egyik kulcspontját, az együtt- él^ népek témáját e két beszéde -közé. Az első előadás felolvasásakor hajszolt, sovány, beteg arca hamuszínű, s egész testében remeg a lefojtott idegláztól. Mondják neki, hogy üljön le — de ő nem! Azzal is megtiszteli tudós társait, hogy több minit két órán keresztül állva olvassa föl az előre megírt beszédet: Minden nemzet kifejlődésének alapja a saját jelleg, a saját értékek kiművelése. Éneikül is létezhet ugyan bármely nép, sőt szaporodhat gyarapodhat is, de az nem igazi élet, csak olyan tenyészet, melyben a száj mindig panaszra nyílik, a lélek örökké szomjúhozik. Miképp kell hát ezt a drága, ugyanakkor annyira kényes kincset őrzeni, ápolni, növeszteni? Mikor az Akadémia alapítódott, sokat azt mondták: Valami természettudományos vagy ipari intézet kellene inkább, hiszen beszélni már tud a magyar, épp az a baj, hogy sokat! Mások úgy vélték: rendben van, legyen tudós társaság, de az elsősorban terjessze a nyelvet, hiszen hány palota, hány polgári ház van ebben az országiban, ahol lenézik, nem ismerik, nem használják a magyar szót. Igen ám, de az alapítók annakidején kikötötték, hogy nem a nyelv terjesztésiére, hanem annak művelésére kívánnak Tudós Társaságot. Ezt a döntést ma újólag támadják azok, akik „rosszul fékezett keserűségükben” tútbuzgóikodták a nemzeti ügyet. Ezért kell újra megvédeni az eredeti álláspontot, s annál inkább, mert „mai, felcsigázott állapotunk232
