Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Tandori Dezső: Primőr vasárnap (novella)
TANDORI DEZSŐ Primőr vasárnap Kit érdekel ma már a futball! Az élmény, mondod, nem ... többé nem az a... nem .. . Nem találod a szót. Akikor az, akivel ott mentek ketten, otthonról el, a kora délutáni lépcsőház második és első emelet közti fordulóján, azt mondja: Nem primőr. Ez volt a szó. Kinéztek a hátsó kertre. Virágokat pillantasz meg. A szemedről negyedszázada tudod, hogy „rossz”. Akivel a most már valamivel elha- nyagoltabb kertre kinéztek, tizenkét éve tudja ezt. Tudja, nem tudja. A virágokat nézed, melyek nem kellenek — miért érzed ezt? —, és akkor még azt érzed, hogy „nem tudja ezt”; érzed, mert mintha fényképezőgépen néznél keresztül, ahol van az a sárgás rombusz, vagy bármi más, és amiről azt hiszed, élesen látod, bekerül a sárgás rombuszba, vagy ami helyette van, és látnod kell, mennyire nem láttad élesen, most következik csak az élesre állítás. Nem is érném el a virágokat — miért érzed ezt? —, az ablak nincs nyitva, a lépcsőház ablaka, gondolod, ahogy már a villamosra vártok. Nem vártok sokat, a villamos máris jön. Válogathattok, melyik ajtó legyen az. A kocsik üresek. Gyepen vágtok át, szédülésed hirtelen elmúlik. Vagy ez a szédülés majd igazán csak a séta egy későbbi pontján jön rád, s jön rá valamivel korábban arra, akivel együtt mégy. Ott mentek majd jó tíz percig egy útszakaszon, ahol először sétáltatok; ennek tizenkét éve. Elfogyasztotok két-két kávétablettát, és ez nem jelent: a) gyakorlatiasságot, b) olyasmit, hogy „ma már, na igen”. Kávétablettára azért van szükség, mert vasárnap délután lévén, amerre akkor jártok, semmi 'sincs nyitva, de valami kell, és jó, hogy a zsebedben a pasztillás, barna levél. Ennek a levélnek két-két szava kerül megemésztésre, és a jelentése: élénkség, üres gyomor érzete, utána jön a szédülés. A lépcsőházbeli, mondod ezért annak, akivel ott haladsz, a kertre néző szédülés, ha mondhatom így, mondod, primőr volt, ennek az érzésnek az első hírnöke. Az igazi szédülést ott, ahol tizenkét éve mentetek, az érzi először, akivel most is ott mégy. Nekivágtok megint egy dombnak, ott jön a te szédülésed; a helyeket a legalkalmasabban az „ott” szó határozza meg. Otthonosak ezek a helyek, vasárnap délután van, általános ebédelés, kevés a járókelő. Ti sem csak jártok-keltek. Egy dombnyi hegy és több kilométer választ el titeket már a lépcsőház ablakától, ahol „minden ok nélkül” éreztél szédülést; átvágtatok a házzal szemközti füvön, nem hajoltál le virágért; ott voltak olyan virágok, amelyek érdekeltek. Ezeket a sárga közepű, fehér szirmú, néha igen rövid szárú virágokat a Bajnokságod — a bajnokságaitok — döntőihez szeded néha, máskor csak úgy. De ha ilyen virágot szedsz, a versenyzőidnek szeded; és ezekre a bajnokságokra mindig is csaknem primőr mód mondhattad: Kit érdekelnek. Nem kellett megvárni velük, hogy „ma már”. Ennyi, magyarázod annak, akivel az első dombnyi hegyet megmászod, ennyi a különbség általában a dolgok közt... nem így 211
