Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 2. szám - Cs. Varga István: "Műveld a csodát, ne magyarázd!" Szergej Jeszenyin és Nagy László (tanulmány)
körök metszéspontján, karcsú mór minaretek törvében kinyíló égi-földi szerelem változatain túl a spanyol lovas kultúra jelképe, a ló sorsokat, közösségi érvényű mondanivalót hordoz: „Jaj, lovam, te kedves kanca, jaj, te út, te út pora! Jaj, a halált, azt elértem, téged soha, Córdoba. Córdoba, álmom távola.” A nagy elődöktől eltérően a kutya Nagy László költészetében nem a hűség, hanem — Illyés szavával szólva — az „önszorgalmú kutyák”, csaholó, uszítható köpök jelképe. Cifcluscímimé emelt versének, Az angyal és a kutyáknak iszonyú álomvíziójában az akácosban megkötözött angyal tolláit csomóban tépik, szaggatják a sárga kutyák. A kutya-motívumra nem is bízott Nagy László történelmi igazságot, létigazságot kifejező funkciót. „SZÜLŐM ÉS ELHAGYOTT FÖLDEM EGY ANYAKÉP LETT” A parasztság szabadító álmokban, mesékben és dalokban őrizte vágyait. Jeszenyin anyjától örökölte a dalok szerétét, a szellemi alkatot, a barátkozó természetet, a gyermekkori mesék tündöklő titokfetleg-vácát. Apjától, a városhoz sZökOtt—hallgatag mészárostól a melegséggel sugárzó arcot, elragadó mosolyt, a ragyogó búzavirág-kék szemet. A rokoni kapcsolatok, mint elemi emberi kötődések kerülnek versbe. Tyitov nagyapjának versben állít emléket. Munka közben ábrázolja, hiszen lételemétől elszakíthatatlan. A Nagyapám találó képpel zárul: „Tüzfényű cserépedények. / Nagyapám merő arany. / / Rőtés szakáján a vénnek / játékos fényfolt suhan,”t7 A lakomákon vidámig okos beszédű, elmélázó szemű nagyapa tudott tetszeni az embereknek. Csodálatosan mesélt, gondűző dalokat énekelt. Talán azJtöröklés, és nemcsak a neveltetés révén is hatott a költő jellemére, kedélyes, de szertelenül szilaj természetére. Nagy László nagyanyjának állít derűs, verses emléket. Az Öreganyám pár vonással felrajzolt, hangulatilag megkapó helyzet- és jellemkép egyszerre: „öreganyám úgy botorkál / mint árnyék a fényben, / hajladozik, térdig érő / bot van a kezében, j / Szoknyájával földet borzol / és nagy a por arra, j ahol mozog, mint itthagyott / régi élet farka...” Jeszenyin lírájában központi. helyet kap az anyakép. Legismertebb megfogalmazása a 1 evéTJ-öm^émhoz, amely a Távolra -került, zaklatott életű költő verses üzenete. Az elszakadás, visszatérés és a visszavárás motívuma, az_otthonosság- érzés utáni vágy telíti csorduló érzelemmel. Az anya jelentőségét így definiálja: „Te vagy vigaszom, segítőm életemben / te vagy az egyetlen fénysugár.”^ Az anyakép végigkíséri Jeszenyint egész életútjén. Költő voltának és kallódó életének ^marasztaló értékelését találjuk az Anyám levelében. Az otthoni ínségről, szűkös körülményről szól az anvad híradás, de más fájdalom okszerűségét sem titkolja: „Hogy költő vagy, / nem tetszik énnekem, ./ és az sem, / hogy a rossz hír a barátod.” A kemény paraszti munka oldaláról a költő csellengő ember, a szülők hasztalan hitték, hogy „több pénzzel fizetik” majd meg a verseit. Súlyos vádakat olvas az anya a napsütötte Bakuban időző fia fejére: „De gyermekeidet, / te gondtalan, / szétszórtad a világban; I feleséged / könnyelműn másnak adtad; / tengsz rokontalan: / elnyelt 'a kocsma / mély örvénye téged.”1®JA- Kocsmás Moszkva zaklatott és tehetséget pazarló életvitele, a pótolhatatlan mulasztásJáj а ..коШшек^А világban helyét keresve a Kaukázusban küzdi ki az alkotómunkához szükséges lelki egyensúlyt. Őszintén és mélyen ..számot vet a múlttal, önmaga lehetőségeivel, önítélete az igazságtalanságig szigorú, eddigi eredményeit tehetségéhez és lehetőségeihez mérve méltatlanul csekélynek tartja. Folytatódik a fiktív párbeszéd az anyai levélre adott Válaszban. Iszonyú látomás gyötri a hó nélküli bakui télben a költőt. A rjazányi szülőföldön hóförgeteg tombol, képzeletben átéli saját temetését, kimondja a sírmagany félelmét: „Mint hogyha , 179
