Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 2. szám - Cs. Varga István: "Műveld a csodát, ne magyarázd!" Szergej Jeszenyin és Nagy László (tanulmány)
sát a jeszenyini lírára nem szabad sommásan, szűkén értelmezni. [A kortárs parasztköltőket, Drozsint, Szurikovot, Oresint is figyelembe kellene venni!] Jeszenyin nemcsak a régi népdalokat, hanem a népszerű városi románcokat, ismert vagy kevésbé ismert szerzők dalszövegeit is forrásként használta, szép hangú, daloskedvű húgaival szívesen énekelte, gomboshairmonikán kísérte. Nála, mint Bioknál is, a népdal nemcsak a zene iránti vonzódást, hanem az élménykifejezés teljességét is jelzi. A Poéma a 36-ról például apja kedvelt dalának, a Pasa, angel nyeporocsnijnak a hatását mutatja. V. V. Korzsan kimutatta, hogy a népdal asszociatív kapcsolata érződik a kompozícióban, a szereplők habitusában, de beépülnek a műbe a I. I. Ionov visszaemlékezései és a népi börtöndalok ismérvei is. Sok legenda geringelt Jeszenyin „műveletlenségéről”. Pedig inkább a tehetség jellegéről, a szemlélet irányultságáról, meghatározottságáról kellene szólni. AkszüJcöv Joggal"beszél két kultúráról: egy mélykultúráról és egy felszíni kultúráról. A kettő csodálatos egységben figyelhető meg Tyutcsev költészetében, aki filozófiai gondolatait franciául fogalmazta meg, de verset csak anyanyelvén, oroszul tudott írni. Az igazi, gondolati, érzelmi telítettségű, valódi élményt adó vers abból a mélyrétegből tör fel, amelyben a legvégső ösztöngyökerek és az emberi igazság lakozik. Jeszenyin költészete a népi és egyéni emlékezetnek ebből a geológiai mélységéből táplálkozik. Nagy László is bőven merített a népköltészet tiszta forrásaiból, bátran támaszkodott ösztönző erejére. A népköltészet felelőtlen lejáratása helyett a megismerését tartotta fontosnak: „Cifrálkodása mellett észrevenni ékességét, realizmusa mellett absztrakcióit, világossága mellett rejtett áttételeit, jámborsága mellett égre lövő szentségte- lenségét. Ritmusában a lélegző elevenséget.” Elveiket művészetükkel hitelesítették. A tűz a népköltészetben a szerelem, a lélek érzelmi életének szemléletes és nagyon érzékletes jelképe. Népművészetünkben a piros szín a tűz megfelelőjeként a lélek, a vér, a szerelem szimbóluma. Ősi soron a tűzzel rokon lélekszimbólum a csillag is (Lükő Gábor). Jeszenyinnél és Nagy Lászlónál mindkét motívummal gyakran találkozunk. Nálunk is ismeretes volt Iván-éj (június 24.), a nyári napforduló ünnepe. Nemcsak a palócoknál, de a Dunántúl déli részén is szokás volt a tűzugrás, miközben a fiúk és lányok, fiatal párok hagyományos párosító nótákat énekelték. A magasra rakott tűz síugrásából következtettek szerelmük sorsára. A tűzzel kapcsolatos számos népszokás közül néhány megtalálható a mordvinoknál, csuvasoknál is. Jeszenyin versben állít emléket a Szent Iván-éj szokásainak, a tűz-motívummal is kapcsolatos orosz hagyománykömek: Folyó parton tűz lobog, moha füstöl, ág ropog. Haj, Iván-éj, Szent Iván-éj! Moha füstöl, ág ropog. Manó sír a fák alatt, siratja a tűnt nyarat. Haj, Iván-éj, Szent Iván-éj! Siratja a tűnt nyarat. Táncba megy a lány sereg, szilaj húrok pengenek. Haj, Iván-éj, Szent Iván-éj! Szilaj húrok pengenek. Kinek bánat, siralom, nekünk öröm, vigalom. Haj, Iván-éj, Szent Iván-éj! Nekünk öröm, vigalom. (Rab [Zsuzsa fordítása) 172
