Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere VIII. "Kelet népe"

szenvet ezentúl végig be kell számolni a reformkori fejlődés menetébe. Azt azonban kár lenne kutatni, hogy melyik sértette meg előbb a másikat, mert erre Kossuthnak volt alkalma, mikor ismeretlenül Pozsonyba érkezvén, nagyon finoman, de nagyon határozottan lesajnálta az akkor már országszerte csodált Széchenyi stílusát, sőt dialektikáját, (amit aztán emez1, akarva-akaratlan, de jócskán visszafizetett, mikor a lelkes if jú ismételt közeledéseit rideg következetességgel utasította vissza); de kár lenne azért is, mert nem ez a lényeg, hanem az, hogy a két férfi bármikor, bárhogyan. összeütközésbe került volna egymással. És ezt mindenképpen a 11 évvel idősebb pályatárs provokálta ki, de egyszerűen azzal, hogy már jelen volt a színtéren. Másrészt viszont a fiatalabb tehetett volna bármit, írhatott volna akárhogyan, a már befutott, pozícióban lévő zseni mindenképpen megérezte volna benne azt a másik lángelmét, aki ugyanolyan természetes, szuverén módon nyúl a vezért szerep után, ahogyan ő tette korábban.. Mért túl egyforma volt a természetük ahhoz, hogy elfértek volna egymás mellett. — Ennyit kettejük viszonyának szubjektív oldaláról; de pontosan ez a szubjektivitás magyarázza meg, hogy mikor a (kiét óriás 1841 tavaszán vad dühvei ront egymásnak, kiforgatván a másiknak minden apró gesztusát és elvistratégiai tételét, akkor a többiek tehetetlenül állnak, .bámulnak. Érzik, hogy itt gigászi csata kezdődik sajnosán és folytatódik szerencsétlenül, de érzik azt is, hogy ők ebbe érdemleges-féfcezőleg nem tudnak beleavatkozni.

Mindenesetre: Széchenyi a beérkezett, akit ráadásul csak csodálni lehet, szeretni nem, s mindig ő az arrogánsába, az epésebb. Kossuth az induló, a nyílt, a rokonszenves (csak mikor ő jut el a vezérség csúcsaira, akkor derül ki, hogy ő is megközelíthetetlen) — akii mindig csak visszavág, bár semmivel sem kisebb megsemmisítő vággyal. Ezek okolják, hogy a párharc menetében még azok a jeles reformerek is Kossuth mellé állnak, akik különben, alkatuk vagy nézeteik szerint Széchenyivel tartanának. De nem csupán ilyen szubjektív okokból, hanem aziért is, mert Kossuth cikkeiben valóban nincs benne az, amit Széchenyi beleérez vagy kdérez: a forradalom, az anarchia, mikor a magyarság vadul rombolva, gyilkolva esik egymásnak, ami aztán alkalmat ad a Szentszövetségnek arra, hogy bennünket letiporjon. Mint lehetőség persze hogy benne van, nem kisebb erővel, mint Széchenyi műveiben, csak éppen később, tehát a tört úton természetesen továbbhaladva... De mielléállnak azért is, mert az ország életében ez az első olyan politikai lap, amelyikben viszonylag szabadon lehet írni, s ez párosulva Kossuth példátlan publiciszta képességeivel, központi vitafórummá teszi a Pesti Hírlapot. Példányszáma később eléri a hatezret: ez még a nyugati újságoknál is meglehetősen ritka abban az időben.

Széchenyi február hatodikén kezd bele vitairatába (először a Déiekbarang címet adja neki), közben azonban ezer más dolgát is végzi. Napló: „Mindennap szerzek vagy egy új Kaszinó-tagot vagy Szeder Egyleti társat vagy Hajós Egyleti tagot vagy kikötői társat.” A könyvet június nyolcadikén fejezi be. A kéziratot részenként mutatja be a cenzúrának (amelyiknek „meglágyülását” éppen a Pesti Hírlap számain lehet lemérni), ívenként küldi nyomdába, úgy hogy a Kelet népe június 23-án már kapható.

A Bevezetés 83 oldalra terjed és öt tételre oszlik: 1. Nincs két egyforma alap- tulajdonságú nemzet, ezért mindegyiket csak önmagában lehet megérteni. A mi megmaradásunk már hosszú idő óta az alkotmány és a népi jelleg megőrzésén nyugszik. Ezt nem ismerte föl számos korábbi nemzedék, ezért jutottunk majdnem a sír szélére. Széchényi Ferenc úgy látta, hogy a magyarság legjobbjai vagy a múlton keseregnek, vagy a jövőtől várják a megoldást, míg például a német nagyonis a jelentben él.

2. „Nemzeti létünk biztosítása, nemesb kifejtése” a feladat, hirdette ő, Széchenyi, amikor föllépett- És ebben az anyagi jólét az elsődleges, de csák eszköz, s nem stratégiai cél. Mert „a léleknek kifejtett gazdagsági szolgáljanak boldogságunk alapjául, s ne az anyagnak oly hamar hervadó kincsei”. Ezt azonban, úgy látszik, nem tudta tisztán, hatályosan kifejteni, s azért sem, mert abban az időben még palástolva kellett beszélni. Most eljött a. nyíltság ideje.

3. ö soha semmit nem rögtönzött: pontos terve van a haladásra. Egyrészt az elkor159