Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 2. szám - Páskándi Géza: Mit ér a kecske, ha magyar? (paródiák) III.

Nézzen felséged ezekre a vánszorgó juhokra, kecskékre, ezekre a szegény gi- dókra s akkor elhiszi, hogy egy lyukas polturám sincsen. És ma is hallom II. András (Endre) haragos hangját: — Mit siránkozol a büdös gidóiddal, adj pénzt, ne ravaszkodj.

Pontosan tudom, mit gondolt a juhász: büdösnek meri nevezni az én szerencsétlen kis gidóimat, azért se adok egy rézgarast se.

És nem volt igaza? Ki a kicsit nem becsüli — az a nagyot se érdemli. Bizony.

De nem akarom magam menteni: mit tettem én ezért a szegény nyájért? Semmit. Amíg fuldokoltak én jó távolra születtem innen, hogy ne kelljen meghallanom rémisztő mekegésüket. S közben, ma is beleborzongok: én Pozsonynál a Dunában úszkáltam és szitakötőket fogdostam, amíg ott az folyt, ami folyt. Zurranásaiktól ne hallottam volna e szegény nyáj keserves bégetését? Most már mindegy. A király haragja helytelen, halálos vétkű harag. II. András átka — históriánk alapos pironkodásra mindig okot adó szégyenfoltja.

És — mint azt ma már valamennyien jól tudhatjuk — akkor víz fakadt a földből, alámerült a juhász, a nyája, gidóstul, mindenestül. És így lett a Balaton. De vajon megérte? Mégha a Nagy vagy Csendes Óceán lenne. De még akkor is: akkor se!

Én meg csak nézem a vidáman fürdőző turistákat. Nem sír itt senki. Csak lubickol. De én sírok. Szegény juhász. Szegény gidók.

TAKÁCS IMRE

A kecskecsecsű szőlő

Te kecskecsecsű szőlő Tihany alatt — tíz kis körmödről lekaptalak. Girizdnél fogva jól bekaptalak.

Szép juhászné, terül a suba.

Tátogat ajkán a szuka csuka.

Sóhaja pödör, reszel a foga.

142