Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 2. szám - Páskándi Géza: Mit ér a kecske, ha magyar? (paródiák) III.

jeddel, Péter-Petrával, akkor már otthagytad az előzőt is: Pál-ÍPauliniát, aki pedig olyan volt, mint egy neolatin madonna.) Cirilla sose járt Argentínában, de bennem, mint nyomozóhadnagyban felmerült a gyanú: ha nem járt ott mint Rücsök Cirilla, de járhatott ott, mint Rücsök Kirill. Ezen a nyomon indultam el. Mert meg volt a véleményem hivatali elődeimről, akik ripsz-ropszra hol felfújtak, hol pedig eltüntettek egy-egy ügyet. Csak be kellett nekik fentrői inteni. Én azonban más fából voltam faragva: új nemzedék tagja, ifjú voltam. Tisztán jöttem a rendőrséghez, érintetlenül, arról nem is beszélve, hogy tizenhárom gyermekem is kötelezett, hogy ne tűrjem az efféle apaanya-gyilkosságo- kat. Gyűlöltem, az ilyen gyilkosokat gyűlöltem a legjobban. Mert gyermekeim ártatlan arca lebegett szemem előtt. Sajnos, téged is gyűlöltelek Kirill-Cirilla, aki pedig tizenharmadik gyermekem anyja voltál, annak a kis Krisztián-Krisz- tinának az anyja, akit én a legnehezebben szültem: szájon át császármetszéssel jöhetett csak a világra. Elismerem szadista voltam veled, Kirill-Cirilla, némi kínzásnak is alávetettelek, de nem tehettem mást. Meg kellett szilárdítani az erkölcsöket, amelyeknek fundamentumát még negyvenötben együtt raktuk le. Milyen nagy volt a hitünk akkor! De még ma sem foszlott szét álmunk. Kénytelen voltalak koncepciós perbe vinni, koholt vádakkal letartóztattalak: azt mondtam, Cirillát elcsábította a Tito lánya. Nem volt igaz. Azt se tudtam, van-e Titonak leánya. De nem volt mit tennem. Mert biztos voltam benne, hogy bűnös vagy és te ölted meg Argentínában Mátyás-Matildot, aki egyébként 45-től 54-ig (már nem emlékszem pontosan), de országos alapszervezeti bizalmi 'ás titkár volt. És én tizenkét kis Mátyás-Maliid csemetét szültem neki. Ma is élnek, virulnak országszerte. Öt kellett tehát védenem, mert tőle tizenkét gyermekem volt, tőled csak egy Kirill-Cirilla. Ne haragudj hát. A túlerő, a többség mindig győz. Annak pártjára kellett álilnom. És ne feledd: felelősséget érzek ezek iránt a fcétnetvű, kétlelkű, kéttestű apróságok iránt. Vajon, ha én egy minotaurus-taurina vagy egy kentaur-kentaurina anyaapa volnék, nem védeném a kis minotaurus-minotaurinákat? De igen, Kirill-Cirilla! No, de elkanyarodtam egy kissé ettől a meglehetősen egyszerű összetételű világtól, amelyet Balaton- melléknek hívnak. Én bonyolítom, elismerem, amikor pedig minden olyan végtelenül egyszerű.

A már említett kiskirály belefúlt a Balatonba. Erre fellélegeztem. Még eszemben járt, mit kiáltottam neki azon a vállalati ülésen:

— Majd a körmére nézetek én magának. Annak a bakkecske körmének alája nézetek én, mondom! Erre ő azzal a detektívektől öröklött szemével fagyasztott halhideg nyugodtsággal (még ezzel is tüntetett: ő balatoni halász-ivadék!), de roppant bizalmatlanul rámnézett s csak annyit mondott:

— Nagyon tüzel. Fürödjók meg a Balatonban, amíg még megengedem.

Amikor később tehát azt hallottam, hogy belefúlt a Balatonba, gondolhatod,

nagy kő esett le a szívemről.

— No, most már ő se fürdik benne többé, épp mert örökre fürdik — azt gondoltam, elismerem, nem a legetikusabb kárörömmel. Hiszen ő is a víziőrség tagjai közé tartozott, hát illett elsánatni. Ennyi összetartás mégis csak kell, hogy legyen a hal- és vadőrségben, a tó- és folyamőrökben. Ha már egyszer ugyanazt a fényképes igazolványt kaptuk.

Azon a nyáron vidáman mentem gyermekeimmel a Balatonra nyaralni.

Belemegyek a vízbe, valahol Fürednél (vagy másutt, már nem emlékszem) s egyszer csak valami síkos, nyálkás ér a lábamhoz. Nem fokozom kíváncsiságodat Mátyás-Matildom, tenéked se Kirill-Cirilla, kit szintén fényképről néz128