Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 2. szám - Simonffy András: Kompország katonái XIII. M) A szalámi első karikái (történelmi kollázsregény)
mórban született, és vérbe fulladt hitleri német harmadik birodalom volt a megtestesítője. Már közismertek azok a politikai és gazdasági szövevények, amelyek a két világháború közötti évtizedekben a magyar nép széles tömegeinek rendszeres félrevezetésével Magyarországot ismét a német zsarnokság oldalán sodorták a második világháborúba. Csak keveseknek adatott meg ezekben a német propagandától megfertőzött években az a politikai tisztánlátás, amellyel most, felszabadulásunk után egy évvel már csaknem mindannyian rendelkezünk. A második világháborúba torkolló országvesztő politikának háborús sakkfigurája a háború kitörésének döntő pillanatában, természetesen, a magyar honvédség volt. A honvédség, mint ismeretes, a politikai kérdésekkel való foglalkozástól intézményesen el volt zárva. Ezt számára nemcsak lehetetlenné tették, de szigorú megtorlások terhe mellett egyenesen meg is tiltották, tehát kész és engedelmes kiszolgálója és játékszere volt a mindenkori politikai vezetésnek. így történhetett meg, hogy a honvédség a Szovjetunió ellen esztelenül megindított háborúba első perctől kezdve az élvonalban sodródott az eseményekkel, ahelyett, hogy a kezében levő hatalmi eszközök felhasználásával helyes irányba térítette volna az országos politikát. így sodródott a honvédség 1941 és 1942-ben a Kárpátoktól a Donig, és 1943-ban és 1944-ben a doni katasztrófa után még életben maradt tagjaival ugyanezen úton visszafelé, a Dontól a Kárpátokig. Nem véletlen a magyar történelemben az, hogy 1944 tavaszán a győzedelmesen előnyomuló Vörös Hadsereg elől hátráló magyar csapatok ugyanazokban a napokban érkeztek vissza — erősen megtépázva — a kárpáti hágókra, amely napokban a német imperializmus is levetette a maga addigi álarcát, és az ország 1944. március 19-én történt megszállásakor már a maga meztelen valójában jelenkezett. Nem kellett politikusnak lenni, csupán jó magyar embernek ahhoz, hogy 1944. március 19-én még az addig félrevezetettek szívét is összeszorítsa, és a honvédség becsületes magyar tagjaiban is félkeltse a megszállással szembeni azonnali ellenállás gondolatát. Valóban, a német megszállás első napjától kezdve hol itt, hol ott üti fel fejét a honvédségen belüli kisebb-nagyobb, jól-rosszul megrendezett szervezkedés, egyéni akció vagy tudatos szabotázs, jeléül annak, hogy a honvédségnek lelki ellenálló ereje már 1944. március 19-én megrendült, s vezetőinek meg nem fertőzött kisebbik, de becsületesen érző és gondolkodó részében a kívülről kapott parancs és a belülről diktált lelkiismereti meggyőződés között a szakádék egyre nagyobb lett. Debrecen büszke lehet arra, hogy ilyen, éppen Debrecenből — mindjárt a német megszállás első napjaiban —- elinduló katonai szervezkedés híre még az angol rádióig, tehát a világ közvéleményéig is eljutott. Ha mégis arra kellene felelnünk, hogy ennyi jószándék és ennyi becsületes igyekezet ellenére is a magyar honvédség maradéktalan átállása miért nem történhetett meg már 1944 tavaszán, közvetlenül a német megszállás után vagy a nyár folyamán, még a román átállást megelőzően, de legalábbis azzal egyidejűleg, akkor a háborús bűnösök most folyamatban levő népbírósági tárgyalásaiból tisztán meg lehet állapítanunk, hogy ebben az akkori németbarát és fasiszta érzelmű jobboldali pártoknak és az általuk alakított kormányok vezetőinek volt oroszlánrésze. Ezek a háborús bűnösök ugyanis Magyarország volt kormányzójának gyengeségét és német érzelmű környezetét kihasználva, az államfőnél még a német megszállás eltűrését is kierőszakolták. A tisztikar magyar részének józanul gondolkodó tagjai már akkor tisztán és világosan felismerték, hogy elérkezett a cselekvés órája, de cselekedeteikben 113
