Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 2. szám - Simonffy András: Kompország katonái XIII. M) A szalámi első karikái (történelmi kollázsregény)
hordozó középosztály fiatalabb tagjai is a baloldali eszmék felé tapogatóztak, s akkor a második világháborús szerepünktől mégcsömörlött, demokratikus és magyar érzelmű honvéd tisztekről még nem is beszéltem. Hogyan is képzelhettem, hogy akár én, akár mások, akik az új honvédség megteremtésén fáradoztunk — akárcsak szimpatizánsként, de — partnerek lehetünk! Rákosi szalámi-politikájának első szeleteit — miután megtettük kötelességünket — 'éppen mi, a demokratikus honvédség megalapítói jelentettük. Ez akkor még csak nekünk tűnt fel. De a szalámi utolsó előtti szeletének le- metszését már döbbenten fogadta az elnémult ország: Rajk László kivégzése volt ez 1949-ben. 1950-ben követték őt a halálba azok a magyar tiszték, akik már 1942—1943-ban az itthoni kommunista párt felé orientálódtak. „Mártírokra szükség van ahhoz, hogy később el ne tévedjünk”, mondta az egyik középiskolai tanítványom húsz 'évvel később, amikor immár hivatalosan is megemlékezhettünk Rajk Lászlóról. Akkor mélyen elgondolkoztatott ez a mondat. Egy új nemzedék józan kijelentése: mártírokra pedig szükség van .. Hagyjuk függőben a kérdést. Egy bizonyos: a tömegektől elszakadt vezetés előbb-utóbb dogmává merevíti alapvető igazságait. A „Rákosi-klikk”, ahogy később nevezték, saját patrónusától, a munkásosztálytól is elszakadt. „A népi demokrácia nem zárja ki a proletárdiktatúrát” — hallottuk. Közben pedig már mindenki a saját bőrén tapasztalta: frázissá aljasult az egykori nagy cél, s a lényeg az utolsó szóra terelődött. Mondhatod, hogy a „bűnös nemzedék” tagja vagyok, s mint ilyennek, nincs jogom megítélni ezeket az eseményeket. — Nincs jogod véleményt formáim? Hogy van ez? — „Kard nyúlt felé barlangjában ...” Hagyjuk. Térjünk vissza Debrecenbe. Elmesélem neked, hogyan kellett „reakciós, fasiszta főideológussá” válnom. A dolog azzal kezdődött, hogy Farkas Mihály, akkor már belügyi állam titkár, az őszi választások előtt, 1945. augusztus 6-án népgyűlést tartott Debrecenben. Farkas Mihály ekkor intézte első nyilvános kirohanását az új, demokratikus honvédség akkori vezetői ellen. A Debreceni Néplap erről A vezérkari tisztek 80—90 százalékát ki kell csapni a hadseregből! címmel számol be. 3. — Debreceni Néplap (1945. augusztus 7.): Ki kell jelentenem, felelősségem teljes tudatában, hogy komoly reakciós szervezkedések történnek a hadsereg tisztikarában. A magyar hadsereg tisztikarának egy része titkos, népellenes szervezeteket hozott létre („Kötelet!”), ezeknek az a célja, hogy megbontsák a demokratikus magyar rendet. Ezek a titkos szervezetek fegyvereket' rejtegetnek és titkos lőszerraktárakat szerveznek. Kérdem én, kik ellen? A magyar demokrácia ellen, a magyar nép ellen. Azok a röpoédulák, amelyeket titkos tiszti szervezetek terjesztenek, bizonyítják, hogy a magyar nép, a magyar demokrácia ellen szervezkednek. Meg kell mondani nyíltan, hogy a jelenlegi tisztikar alkalmatlan egy demokratikus népihadsereg megszervezésére („Le kell váltani őket!”). Mi leigazoltuk őket abban a tudatban, hogy hűen fogják szolgálni a magyar nép ügyét. Ök azt hitték, hogy ezt mi a demokrácia 105
