Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - "Költészet és valóság" Vas Istvánnal "Párbeszéd két ismeretlen között" című verséről beszélget Kabdebó Lóránt
Meddig akarod tartani? Jobb lesz, ha eldobod, És üres kézzel elindulsz és elmégy az utakon túlra, A domb tetejére. Minek? Addigra ősz lesz újra, S a domb tetején, ahol egy fa, egy bokor sem akad, Hideg eső veri az árvalányhajat, S a csupasz domb tetején az eső téged is csupaszra ver, S kimossa belőled azt, amit ma fontosnak hiszel, S kihullanak belőled az arcok és adatok, S a lényegig csupaszon átléphetsz, tudod, hová. Nem akarok Átlépni sehová, ha nem úgy, aki vagyok. És nem megyek föl a csupasz dombra. Ne légy konok. De konok vagyok és még mindig gyűjtöm azt, ami megtelít, És konokul nem akarok lecsupaszodni a lényegig.. Tudom, kifogyok az időből. De nem akarok kifogyni Abból, ami a hideg esőben is tán fel tud majd lobogni. És mit gondolsz? Azzal a lobogással megnyered Azt, ami vár? Vagy annak is tán feltételeket Szabnál? Nem. Csak a feltételeit nem fogadhatom el, És aminek nem én kellek, az énnekem se kell. Mert lettem, ami lettem, és magamat meg nem adom. Elveszi úgyis. Vegye el, ha van ilyen hatalom. Kifogysz az időből. Készülj mert készül rád az, ami vár. És mi lesz addig? Megint a rózsák és megint a nyár. A Párbeszéd két ismeretlen között című versed egyik legjelentősebb kötetednek, a Földalatti Napnak, egyik legnépszerűbb darabja; milyen konkrét életrajzi összetevői voltak a Földalatti Napnak, ennek az élet-halállal szembenéző periódusnak költészetedben, és konkrétan milyen anekdoták, milyen történetek húzódnak meg e mögött a vers mögött? Hát történet sok nem volt mögötte, ha csak nem az, és talán azzal kezdem, hogy ez a vers alkalmi vers volt, vagy legalábbis alkalmi versnek indult. Hát azt tudod, és ezt nem kell mondanom talán senkinek, hogy én nem tudok alkalmi verseket írni, és soha, soha nem is tudtam, semmiféle felkérésre, de még amikor magamnak az elhatározásából akartam valamilyen alkalomra írni, akkor sem. Ez a vers kivétel volt, legalábbis a szándékában. Piroskának írtam, azaz kezdtem írni, házassági évfordulónkra, pontosabban úgy emlékszem, a 23. házassági évfordulónkra. És leültem, és leírtam az első mondatát, fél sorát, negyed sorát: „És megint a rózsák”. Hát ez ilyen különlegesen Piroskának szóló indítás volt, mert tudnod kell, hogy Szentendrén — a mi házassági 1054
