Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 12. szám - Száraz György: A tábornok IX. (életrajzi esszé)

zsinórral, mellszalaggal, babérkoszorúval; vannak darufőnökök és egyszerű „daruk”, sapkájukon a .^bajtársi egyesület” színeivel. A bölcsész egyesület Árpád nevét viseli, a medikusoké Csaíba királyfiét, a közgazdászok Széchenyit választották névadóul, a jogászok természetesen Werlbőczit, a mérnökök pedig egyenesen Hungária istenasszonyt... És honmentő meggyőződésből verik a zsidó kollégákat, és verik a hazafiatlan keresztényeket; és verik egymást is: a szabad királyválasztók a legitimistákat, a protestánsok a katolikusokat és fordítva; és menetelnek, és koszorúznak, és esküsznek; macskazenét adnak a liberális professzoroknak, és tüntetnek az antant ellen, a csehek ellen, a szoc- demek ellen; még Klebelsberg kultuszminiszter óvatos reformjai és „történelmi fajvédelme” ellen is tüntetnek az egyetemi autonómia és a „biológiai faj- védelem” nevében. És „besegítenek” a szélsőjobb képviselőinek a választásokon a kormány jelöltjei ellen, vagy a kormányképviselőknek a „szocik” és „zsidóbérenoek” ellen, fokossal, bokszerrel, cementtel kiöntött gumicsődarabbal. ..

A „nevelés” persze neon szorítkozott csupán az egyetemi ifjú polgárokra. Széles társadalmi alapjául a levente-intézmény szolgált.

Itt — akárcsak a Vitézi Rend esetében — megint nem az intézménnyel volt baj, hanem a szellemével. A békeszerződés katonai megkötéseiből tudajdon- képpen az következett, ami hasonló helyzetben minden államvezetés számára szinte kötelező érvénnyel kínálkozott: kijátszani a tilalmakat, amennyire lehet, növelni a honvédelmi képességet: álcázott félkatonai alakulatokat, egyleteket szervezni, titkos fegyverraktárakat létesíteni. S ami a leglényegesebb: összefogni az ifjúságot egy olyan kiképző, edző rendszerben, amely legalább némileg pótolni képes az általános hadkötelezettségen alapuló kiképzést. Ezt a szerepet szánták a levente-intézménynek. 1921 januárjában Belitska hadügyminiszter kijelenti a minisztertanácsban: „A trianoni békeszerződés ismert ha- tározványai Magyarországot honvédelmi szempontból oly mély színvonalra süllyesztették, hogy ennek ellensúlyozásául a testnevelés és sportot kell elsőrendű tényezővé beállítanunk.” Így lesznek az egyetemi és középiskolai sportkörök, a cserkészcsapatok és az országszerte alakuló „Levente” testedző egyesületek a katonai előképzés eszközei az Országos Testnevelési Tanács irányítása alatt. S mivel az 1921:73. törvénycikk szerint „az ország minden if ja” 21 eves koráig köteles részt venni a leventeoktatásban — a városok, községek, vállalatok tartoznak az anyagi előfeltételeket biztosítani —, az intézmény lehetőséget nyújt a hadseregből kiszorult hivatásos tisztek és altisztek igen nagy részének foglalkoztatására is, méghozzá nagyon is „szakmaközeiben”. S ahogy az évek múltával fokozatosan csökken az antant^ellenőrzés, úgy válik mind nyíltabban katonai jellegűvé az egyesület tevékenysége. Végül kifejezetten militáris szervezetté lesz, a Honvédelmi Minisztérium közvetlen felügyelete alatt: már nemcsak alapkiképzés a feladata, hanem bizonyos speciális előképzés is a hadsereg fegyvernemei számára.

A szellem — mi lehetne más? — militarista, ellenforradalmi, soviniszta; ráadásul legdurvább, legprimitívebb formájában. Az „előiskola” igazából nem a hadsereg színvonalát javítja, hanem fordítva: a leventeintézményben honosodnak meg a katonaság otromba — egészen a császárLkirály békeidőkig visz- szanyúló — hagyományai: az értelmetlen „kitolások”, a drasztikus és lélektelen figyelmező és kiképző módszerek. Az okot Teleki Pál miniszterelnök mondja ki egy 1940-ben írt előterjesztésében:

„... a napirendén lévő panaszok szerint a leventeoktatók közt sok a műveletlen, trágár beszédű, tudatlan, s a nevelés nagy feladatára teljesen alkal1047