Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 1. szám - Páskándi Géza: Mit ér a kecske, ha magyar? Egy népmonda feldolgozása - Paródiák II.
VÉGH ANTAL Miért nem lőtte be a sorsdöntő 11-est Kurta II. a Balatoni SAC-nak? RÉSZLET A KAPARJ KURTA — NEKED IS JUT C. REGÉNYBŐL* Jól eszembe jut ma is, mit mondott ángyom nékem Szatmárból Szabolcsba- menet a szekérderék legpelyvása'bb alján. — Kaparj kurta, neked is jut. De akkor ezt alig hallottam, mert mindketten a saroglyába kapaszkodtunk, s úgy karcoltuk a port, mintha szárnyasegerek lennénk, kik fejjel lefele lógnak. Ma már azonban egészen tisztán hallom a szekérderékból ángyom hangját, idehangzón — Szatmár felől Szabolcsba. — Kaparj kurta, neked is jut. Hanem annak a Kurta П.-nek akiről most akarok írni, semmit se mondott az én ángyom. Nem is volt annak se ángya, se boldog őse, csak egy tilos pá- linkafőzdéje. Se fia, se bomya nem lévén ő senkinek, később hát bomyút vágott feketén, többnyire kalákában, egyedül felesben, csak ritkán harmadában. Azután felcser lett vélem egyidőben, pontosabban amikor meg én ginekológus (vagyis szép szatmári nyelven: nőgyógyász) lettem az egyik alföldi sportkórházban. De akkorra én már rég megjártam még Dél-Afrik át is, ahonnan is hoztam emlékbe (souvenir) egy struootojás nagyságú kövecset, amelyről szentül hittem: igazi struoctojás. Csak a határon derült ki (az igen művelt vámos mondta), hogy ez bizony csiszolatlan gyémánt. Beszolgáltattam hát az államnak önként, szabadon és jószántamból, azóta is nagy becsben vagyok tartva a határzónában. Nem azért mondom, hogy érdemeimet felemlegessem, de azt a strucc- tcjást nem ingyért kaptam én a mi barnabőrű afrikai testvéreinktől, hanem adtam érte három üveghalat és egy gipszoroszlánt, amit viszont egy USA-beli proletár rokonomtól kaptam, ő meg egy milliomostól, aki azt hitte rólunk magyarokról, hogy fogalmunk sincs, mi fán terem az üveghal. Hamis kacatjai közül ez a milliomos úgy nézett rám, mintha egyenesen a Marsról jöttem volna, nem is a Magyar Népköztársaságból. Arról nem is beszélve, hogy a szobalánya ellopta három vadonatúj hajtűmet. Ami igazi régiségszámba ment, mert megjárta már a dédanyám kontyát is. A milliomosnál a gyerekszobában aludtam, amit meglehetősen idegenkedve néztem. A fáskamrát viszont, ahol az utolsó másfél hónapot töltöttem, már régi jó barátként üdvözöltem. Pompás fáskamra volt, olyan, mint egy marhaistálló: ennek azért is örvendtem, mert tulajdonképpen én abban szerettem volna aludni, dfe a milliomos ismerősöm (proletár rokonom milliomos ismerőse) erről hallani se akart. Így a fáskamrában az elektromos billiárd asztalon nyugodtan vághattam fát is, tördelhettem a gezemioét, de még szalonnát is pödörhettem. (Még volt nálam vagy húsz deka s három fej hagyma.) Szorult a kapcám is, levetettem hát a tőle ajándékba kapott spanyolcsizmát: nem való az efféle úri cafnang a magamfajtának. El is adtam már másnap egy chikágói régiségkereskedőnek, mint pirosasizmát. Volt nálam pi* Megjelent 500 000 példányban; a szerző saját kiadása. 92
