Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 11. szám - Fitz Péter: Gecser Lujza, egy elem textiles II. (tanulmány)
san egyre bonyolultabbá váló térkapcsolatok kialakulását, változását és elmúlását, a tevékenység teljes folyamatát Gecser Lujza és Szirtes András filmen rögzítette. A filmet nem mint dokumentációs eszközt, hanem mint a művészi alakítás önálló módját alkalmazták. A Gecser-féle téri és tükröződési program végső megjelenési formája nem a konkrét (és múlandó, az alkotóműhely befejezésekor lebontott) térrendszer, hanem annak fiimi (időbelileg rögzített) megjelenése. „A tárgyak léptékváltozása, a változó fények, a vetített tükröződési viszonyok különböző felületeken való visszaverődése — tehát a tükröződési folyamat hatványozott visszacsatolása — egy eddiginél bonyolultabb ön- és rendszerfelismerési folyamat kibontására adott lehetőséget.” — írta Gecser Lujza 1980-ban. A film maga, mint a képzőművészet és a filmművészet lehetőségeinek összekapcsolása egy eddig nem ismert minőséget hozott létre. Egyrészt a Gecser-féle térélményt megfosztotta a közvetlen érzékeléstől, a térbe lépés, benttartózkodás fizikai élményétől; másrészt felerősítette a térélmény illuzórikus oldalát, a lényegi elemek, mozgáspályák kizárólagossá váltak. A térbeli mű időbelivé transzponálódott. A film és képzőművészet összekapcsolódása nem gyakori. A filmművészeti gondolkodás ritka kivételektől eltekintve mindig közelebb állt az ugyancsak „cselekményre” épülő színdarabhoz, regényhez, mint a képzőművészethez. Pedig a film, mint média más típusú vizuális megjelenítésre is alkalmas. A Gecser—Szirtes filmnek legközelebbi rokona Fernand Léger „Gépi balett’-je (Balett méchanique) 1924—25- ből. Az a film az absztrakt képi világban gondolkodni tudó avantgarde festő filmművészi meggondolásoktól mentes alkotása. Ezt az utat a filmtörténet során nem sokan járták. Gecser és Szirtes filmje ha formailag nagyon távol is esik Léger művétől, az alapelv hasonló: a storytól mentes, tiszta látványfilm, valóságabsztraktció. Nem „képzőművészeti film”, a megszokott dokumentatív értelemben, mert a filmen látható dolgok, „jelenetek” mind a film számára készült olyan „díszletek”, ahol maga a „díszlet” a történés, vagyis a film térformákról, tükröződésekről, átlátásokról, lebegésekről „szól”. Az egyik médiának a másik ad értelmet, egymásért vannak.
