Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 11. szám - Fülöp Gábor: Fogantatás, csodapapucs (versek)

szerű összeütközésének és a trónért folytatott küzdelmének a drámája.) A kapita­lizmus körülményei között — állapította meg Mándi Teréz — „a proletárkultúra elemeit” a következők tartalmazzák: „a mi theoretikus képzőmunkánk, kórus-kul­túránk; a külföldi szabadgondolkodó mozgalom, munkásszínház, film- és rádiómoz­galom”. (15 év kultúrmunkája. 1932. nov. II. évf. 9. sz. 408—412.) Gereblyés László ebben a szellemben javasolta a szegedi agrár-settlement mozgalom diákfiataljainak, hogy ne az uralkodó osztályok kultúráját vigyék a tanyák népei közé, hanem a „néptömegek aktivizálásával” a proletárkultúra kiformálását segítsék elő; szervezze­nek szavalókórusokat, mozgás- és színjátszó csoportokat a parasztfiatalok között. (Agrár-settlement és „népi” kultúra. 1932. szept. II. évf. 3. sz. 126—129.) A proletárirodalom hívei a polgári kultúrát akadálynak tekintették a tömegek szocialista szellemű nevelésének útjában. Illyés Gyula ezzel összhangban írta le, hogy „a polgári társadalmi regény annyiban jó regény, amennyiben nem polgári”; vagyis ha a polgári társadalom tagadását, sőt, a proletárhatalom igenlését tartal­mazza. Ezt példázza Remenyik Zsigmond kritikája Márai Sándor „Csutora” című regényéről. Az erős társadalombírálatot tartalmazó műről az volt a véleménye, hogy az — az író „akaratán kívül” — „osztályharcos tartalmat hordoz. Ez azonban nem elégítette ki, mert végső megállapítása az volt, hogy Márai „íráskészsége... toronymagasan áll világszemléletének ,fedhetetlensége’ fölött. Ha úgy tudna gondolkodni, ahogy írni tud, elsők között volna a helye”. (Vigyázat, harap. 1933. jún. III. évf. 1. sz. 46—47.) Kiket tekintettek és mutattak fel példaképnek az írók közül? A magyar iro­dalom múltjából csak — a kortársai által „akasztófáravaló”-nak nevezett — Pető­finek szenteltek cikket. A huszadik század világirodalmának képviselői közül Maxim Gorkij kapott méltató írást Illyés Gyula tollából. Pákozdy Ferenc a Népszava „100 könyv” akciójának bírálatában Jack Londont, Andersen Nexőt, Henri Barbusse-t, Upton Sinclairt és Gorkijt, illetve műveiket hiányolta a kiadásra kerülő könyvek közül. Mátrai Ede — egy könyvkritikájában — Travent mondta „forradalmi prole- táríró”-nak, akinek művei „korunk szociális küzdelmeinek végtelen értékes doku­mentumai”. (A kordé. 1931. szept. I. évf. 3. sz. 143—144.) Debreczeni F. Miklós az észak-amerikai földrész írói közül Theodore Dreiser útját méltatta, mert ő „most tökéletesen az orosz szovjet rendszert tette magáévá”. (Válság és irodalom Ameri­kában. 1932. ápr. II. évf. 3. sz. 123—126.) Gereblyés László név nélkül — illetve Nagy Lajost példaként említve — pozitívan értékelte „a polgári kultúrvilágban már is­mert írók közül” azokat, akik „útitársak”-ként csatlakoztak a munkásmozgalomhoz; a véleménye ugyanis az volt, hogy „az útitárs-irodalom is forradalmi irodalom”. (Nagy Lajos: Bérház. 1931. szept. I. évf. 3. sz. 141—143.) A hazai szocialista irodalmi életben a Társadalmi Szemle nem állt egyedül a proletárirodalomról vallott nézeteivel. A munkás-téma igénylésével egyetérthetett vele József Attila, aki — ennek szellemében — proletárverseit írta azokban az évek­ben. Kassák Lajos szintén szükségét érezte regényekben bemutatni a munkások életét és harcát. Folyóiratában, a Aíunícá-ban pedig a szovjet irodalmi és művésze­ti életről — a lap jellegéből és terjedelmi lehetőségeiből eredően is — a Társadalmi Szemlénél jóval gazdagabb képet adott. A szektás kritikai hangot — a kommunista mozgalomban akkor aktív tevékenységet kifejtő — József Attila éppen a Kassák Lajos „35 vers” c. kötetéről írt bírálatában tette magáévá. A Kassák-kör írói pedig a Nyugat-ot, illetve annak polgári irodalmát anakronizmusnak minősítő állásfog­lalásukkal tévedtek a szubjektivizmus útjára. József Attila és Kassák Lajos egyaránt a saját személyével, illetve műveivel szembeni proletkultos türelmetlenségből és el­ítélő bírálatokból vonhatta le a tanulságot, fogalmazhatta meg a tudományos szo­cializmus elveivel megegyező esztétikáját. A Társadalmi Szemle, illetve munka­társai számára a cenzúra nem adta meg a korrigálás lehetőségét: a szerkesztő bi­zottság letartóztatásával és hónapokig tartó őrizetbe vételével a folyóirat megszűné­sét idézte elő. A kommunista teoretikusok és kritikusok a két évvel később meg­induló Gondolat című kiadványukban már — a változott történelmi körülményekből eredően is — új és objektívabb irodalomszemléletettel ítélték meg az írókat és műveiket. 961

Next

/
Oldalképek
Tartalom