Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 11. szám - Fülöp Gábor: Fogantatás, csodapapucs (versek)

mindez — a nem említettekkel együtt — 1930-ban összegeződött az „Irodalom és szocializmus” elméleti fejtegetéseiben.

Az 1920—30-as évek fordulója a kommunista pártok politikájában — s ennek következtében elméleti tevékenységében is — jelentős változást hozott. A Szovjetunióban Sztálin a „gyorsított ütemű előrehaladás” programjait fogalmazta meg, az európai forradalmi pártok pedig a tőkés rend megdöntésének perspektíváját hirdették. Az irodalom- és művészetpolitikában, illetve esztétikában ez az úgynevezett „Rapp- ista” irányzat térhódítását eredményezte. Hogy ennek az irányzatnak mik voltak az elméleti premisszái az irodalomra vonatkozóan, azt hűen szemléltetik a Társadalmi Szemle 1931—1933-as években megjelent 18 számának írásai.

A „Társadalomtudományi folyóirat” alcímmel megjelent lap irodalmi rovatának műfaji és tematikai szerkezete ezt a tudományos jelleget tükrözi: a 45 irodalmi írás közül 27 a könyvkritika, 2—2 a kiállítás- és színházkritika; ezt egészíti ki négy publicisztikai és négy elméleti írás. A szépirodalom mezsgyéjén mozgó írások voltak: Egon Erwin Kisch riportja az orosz gyapotvidékről, H. R. Knickerbocher beszélgetése Sztálin anyjával, Gereblyés László beszámolója a németországi mobiti fogházban tett látogatásáról, valamint Klaus Mehnertnek az orosz diákok életéről írt könyvéből vett részletek. A publicisztikai írásoknak a szerzők biztosítottak irodalmi értéket: Gorkij a háború ellenes kongresszuson elmondott beszédében, Nagy Lajos „Vigyázz, ha újságot olvasol” c. szatírájában, Illyés Gyula „Szellemi munkanélküliség”, „Gorkij az áruló”, „Mire jó a háború” c. cikkeiben, Gereblyés László egy volt tanárához írt levélben, Palasovszky Ödön sajtó-montázsában és glosszájában, Pákozdy Ferenc a háborúellenes kongresszusról szóló beszámolójában s végül Louis Fischer a Szovjetunióról elterjedt, „az őrültséggel határos téveszméket” kigúnyoló összeállításában.

E felsorolás azt is szemlélteti, hogy a Társadalmi Szemle számára elsődleges szerepe volt a témának: konkrétan a munkásmozgalom és a forradalmi harc, valamint a szovjet nép élete ábrázolásának. A 27 könyvkritika közül 16 munkástémájú, 5 a szovjetéletről szóló műveket ismertet. A munkásság életéről szóló művek íróitól a forradalmi világnézetet és a napi politikai küzdelemben való részvételt is megkívánták a kritikusok. Szőnyi Magda verseiről például a kritikus megállapította, hogy azok a „proletáréletből fakadtak”, de csak „ösztönös kollektivitás” érvényesül bennük s hiányzik a szocialista világnézet, az „osztálytudat”, az „állásfoglalás, felismerés és harc”. Perneki Mihályt ugyanakkor „merész hangja” miatt minősítette „kiforróban levő proletárköltőnek”. (Három verseskönyv. 1933. május III. évf. 3. sz. 144.) A szocialista költővel szembeni kritikusi magatartás legteljesebb képét József Attila „Külvárosi éj” c. kötetéről megjelent írás szemlélteti. Pákozdy Ferenc már a bevezetőjében elvi magaslatra emeli választott témáját: „Minthogy József Attilát proletárköltőnek mondják, mérjük azzal a mértékkel, mely a proletárköltőt megilleti”. A következő mondatában pedig kategorikusan megfogalmazza a munkásosztály költőjével szembeni követelményüket: „Abból kell kiindulnunk, hogy a proletárirodalom az osztályharc egyik fegyvere, a proletárköltő az osztályharc egyik katonája”. A József Attila verseivel szembeni negatív véleményét erre alapozva fogalmazza és indokolja meg: „...meg kell vallanunk, hogy J. A. nem proletárköltő. Hiába olvassuk sűrűn az ,elvtárs’ szót és egyéb marxista kifejezéseket... mindez a felszínen van, nem válik lényeggé, szocialista versei nagyrészt csak töredékek... — Mi az oka... J. A. nem elsődleges lírikus természet... nem él benne a mozgalom eleven sodrában... Így azután csak a felszínt látja... ha valóban harcosa lesz az új osztálytudatos tömegeknek, akkor teljes szívvel vállaljuk proletárköltőnek...” (József Attila költeményeiből. 1933. III. évf. 2. sz. 87—88.)

A prózai művek közül a kritikusok azokat részesítették előnyben, amelyek a pro- letáriátus forradalmi harcáról adtak képet — a benne résztvevők tollából. A német munkásmozgalom két írója: Hans Marchwitza és Willi Bredel megtestesítője volt ennek az ideálnak. Az utóbbinak két regényéről Forgács Antal írt ismertetést, melyben a „Rapp” és a „proletkult” eszméinek megvalósítását kísérte nyomon: „Willi Bredel első regényében, az N. és K. gépgyárban” egy üzem munkásainak bérharcát

959