Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5-6. szám - MŰVÉSZET - Péntek Imre: Ipari művészet vagy ipari forma? - Elmélkedés Koczogh Ákos Szép tárgyak dicsérete című könyvéről

az ipari forma az emberi kapcsolatoknak, a mesterséges emberi környezet viszonyainak kereteit optimalizálja. A „technikai-műszaki szépség” ennek az opitimalizá- ciónaik a „terméke”.

Azok az összefüggések, amelyeket Koczogh Ákos ezzel kapcsolatosan felvet, egyrészt trivialitások: „A tárgy szépsége nem valami realitás feletti valóság ... Minden új forma meghökkentő... ám ha megfelel a gazdaságosság és hasznosság alapigényének, elfogadjuk..másrészt az iparművészet küldetéséről olyan illúziókat táplál, melyeknek nincs reális alapjuk. A „technika és tudomány eredményeit” a művészet erkölcsi és szellemi eszközeivel — mai lehetőségeink birtokában — aligha tudjuk „magas szintű tárgyi egységgé formálni.” Valószínűbb — az ipari forma jövője inkább errefelé mutat — hogy ezek az „eredmények” fognak a művésziségrő'l vallott ósdi felfogásunk elleniében képzeletünket is megszégyenítő új formákkal beavatkozni nemcsak ízlésünkbe, hanem életviszonyaink legintimebb szférájába is. S nem akkor járunk el helyesen, ha egy idejétmúlt művésziség primátusával lépünk fel a tudományos-technikai forradalom fejleményéivel, a tömegtermelés „demokratizmusával” szemben, hanem a „gépkorszak utáni” vizualitás törvényeit igyekszünk mind mélyebben megérteni. Ha beismerjük Braun-Fel dweggel együtt: „Ezzel a hatalmas, következményeiben még be nem látható kibontakozással szemben nem éli egyenértékű alkotói szándék”. (Ipar és forma) Koczogh Ákos fejtegetései — a művészi ismeretekkel felvértezett ember felelősségéről — azért sdifclanak félre, mert nem veszi észre: tárgykultúránk, környezetünk formálása messze meghaladja a művészi alakítás hatókörét. S valóban nem elég, ha a tárgy „jól funkcionál”: a tárgynak egyre jobban kell funkcionálnia! De flexibilitását nem. okvetlenül a művésziség irányába kell kitágítanunk. Erre ma még — lehet, hogy a távoli jövőben lesz — nincsen mód. A tárgy, a termék „a kor szemén át meglátott konstrukcióként” teljesedhet ki, anélkül, hogy az eszitéti- záló formaérzéfc kánonjának megfelelne.

Az sem lehetetlen, hogy — a technikai formák ésszerűségét, racionalitását, funkcionális alakítását, tiszta szerkezetét, anyagszerűségét, dekormélküliségét látva — bizonyos „művészek” és a kispolgárok idegenkedéséből sohasem lesz tetszés: az egyik egyéniségének szabadságát félti, uniformizáltságot (kiált, a másik hivalkodó fogyasztását látja veszélyeztetve. Nem alaptalanul. Erre csak azt lehet mondani, hogy a jövő társadalmában éppúgy nincs szükség hamis értekékkel felpumpált ál-egyéniségekre, mint az eltorzult, a „naturális” társadalmi különbségeket szimbolizáló fogyasztásra. Koczogh Ákos egyeztetni akar, egymást 'kizáró álláspontokat szeretne összebékí- teni. Engedményeket tesz a vitában álló feleknek, azt hívén, ezzel a toleranciával nyerhet valamit: a békítés hozadékival felülemelkedhet a „megosztottságon”. Számítása azonban nem válik be. Sok helyes rész-felismerése és elemzése így egész koncepciója cáfolatául jelenik meg.

A valóban szép illusztrációkat nézegetve feltűnik egymás mellett a csanak (pásztorfaragás) és Borz Kováte Sándor fémcsőből hajlított, szétszedhető és összerakható, dobozban szállítható széke. Az egyikben a tovább élő hagyomány (elszegényedett jelentésű) formai elemei jelennek meg, a csanak (amiből nem iszik senki), egy vizuális idióma elkorcsosult változata, nosztalgia, a formáló beidegeződés tehetetlensége, kultikus dísztárgya. Lám, milyen sokféle üzenet olvasható le a fából faragott edényről... A fémvázas szék mit mond nekünk? Ügy mered ránk, mintha „néma” lenne. Pedig nem az.

508