Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 9. szám - SZEMLE - Csapody Miklós: "Sürgetek sajgó igéket..." A cselekvő remény alakzatai Farkas Árpár költészetében
m szemle „Sürgetek sajgó igéket...” A CSELEKVŐ REMÉNY ALAKZATAI FARKAS ÁRPÁD KÖLTÉSZETÉBEN Farkas Árpád a hatvanas évek elején érkezett az új magyar lírába, a romániai magyar irodalomnak abban az idejében, amikor a Forrás avantgarde nyitónemzedékének útkereső, s azóta hagyományokat teremtő küzdelmei zajlottaík. Az új irodalom sodró lendületének tetőpontján azonban még épp ákkor születő költészet volt az övé, az önkifejezés egyedi törvényeit tapintgató, kivételes természetességgel alakuló-kereső ígéret. A tehetség alkatának körvonalai az évtized második felének nevezetes antológiáiban, a Forrás második nemzedékét fölvonultató Vitorla-énekben és a Sepsiszent- györgyön szerveződött Kapuállítóbem rajzolódtak ki érzékletesebben (1987). Farkas ekkori versei az esztétikai megforimáltság helyenkénti egyenetlenségei elllenére olyan minőségeit mutatták a költői hagyomány sajátos szintézisének, a póztalan tartású eti- kumnafc és a gondolat árnyaltságának, amelyek már első tekintetre megmutatták törekvéseinek irányát, tehetségének az irodalombaküldő közösségre visszasugárzó felelősségét. Tisztaságvágy, hit, példaadó értelem és a bátor közéleti s ég: egy új, pátosznélküli népszolgálat erős szándékai alakították ki emberi-költői alapmagatartását, a lírai én világszemléletét. „Örökségünk és jogunk az írott szó és nyomtatott betű — vallotta Farkas Árpád nemzedéktársai nevében is, első kötete megjelenése idején —, nem moderálhatja, nem fésülgetheti, nem idomítgathatja és nem terelgetheti csöndeseebb mederbe senki, mert elkötelezettségünktől fűtött vérmérsékletünk lobogtatja.” Ez az eltökéltség vezeti a forradalmi tisztaság és személyesség egyik korai versében is annak a fölismerésnek a kimondásához, amely lírájának természetére máig érvényes: „A dú- dolgatás persze, mit sem ér, / ha nem belőlünk bontja ki a szél" (Ilgen forradalom), Petőfiről szólva pedig egyszerre nevez meg elődöt és jelen körülményt: „ ... találkozunk túlsó és innenső partjain az időnek, egy olyan korban, melyben elengedhetetlen a megmaradáshoz minden világító Példa, egyenes derék és hátgerinc.” Ezek az indulatok és a belőlük fölépülő életterv alapelemei kerültek az első verseskötet köreinek a középpontjába, s a versvilág gazdagodásával, a motívuimlkincs kidolgozottságával ezek szerveződtek a vállalt küzdelem sürgető ethoszának tartalékaivá a folytatásban, a „keserves hatalmat” megtartó „okos szenvedély” harcaiban is. „A költő ott van a helyén, ahol először megpillantják, észreveszik, ahonnan kezdve nem tűnik el a figyelem teleszkópjának látómezejéből” — írta 1968-ban Lászlóffy Aladár, amikor a Másnapos éneket a remény megőrzésének „történelmi vitaminjaként” ajánlotta. Ezen a ponton látta meg a költőt az új mozgásokra oly frissen figyelő Féja Géza is, amiaki megért s megértet egy népet megéltet Kányádi Sándor 778
