Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 7. szám - TANULMÁNY - Lengyel András: A "freudizmus" mentalitástörténeti alapjai és Ignotus Freud-értelmezése

operettre, erre a talmi, de szociálpszichológiai szempontból rendkívül izgalmas képződményre kell gondolnunk. A szórakozás polgári formáinak és tartalmainak sokszor meghökkentő egyezése vagy rokonsága mellett ott volt a „magas” kultúra számos fontos megnyilvánulása is — legalábbis a szellemi élet egyik vonulatában. A méltatlanul keveset emlegetett Zalai Béla (1882—1915) remek rendszerelméleti kísérlete, a fiatal Lukács György életművének nem egy írása és vonatkozása, Balázs Béla „halálesztétikája”, Ritoók Emma kísérlete {A rút esztétikája), vagy a „majdnem” németté lett Hatvány Lajos több (németül írott s publikált) műve s nagy német-fogékonysága (Thomas Mann, Musil, Buber stb.) kétségtelenül homológ jelenség a bécsivel. E párhuzamosságot — közvetve — kitűnően mutatja az is, hogy 1919 után, amikor a magyar szellemi élet részben emigrációba szorult, számos magyar tudós szinte azonnal be tudott illeszkedni az új közegbe, sőt többen (Mannheim Károly, Révész Géza) meghatározó szerephez is jutottak: problémalátásuk szinkronban volt a befogadókéval. De e mentalitástörténeti homológja .látványos bizonyítékának kell tekintenünk a pszichoanalízisre való korai magyarországi reagálásokat is. Ferenczi Sándornak Freudihoz való viszonylag gyors és sokáig föltétien csatlakozását; Freund Antal kőbányai gyáros korai, nagymértékű s komoly eredményű mecénásságát (róla önéletrajzában maga Freud is szól); Bárány Róbert, Csáth Géza, Hollós István, Radó Sándor s mások korai és mély érdeklődését. S jellemző tünetként a talán Ferenczi csatlakozásával azonos súlyú gesztust: Ignotusnak, a „nyugatos” magyar irodalom programadó vezérének Freud melletti életreszóló, harcos és feltétlen kiállását.

S Budapestnek ez a Béccsel való eszmetörténeti párhuzamossága — bár a két város társadalma több mindenben 'különbözött — nem fölszíni volt. Budapest különleges helyzetű polgárságában ugyanis a bécsiéhez hasonló szociálpszichológiai íe- szültséghálózat alakult ki. A századfordulóra világvárossá nőtt magyar főváros lakosságának nagy része, polgárságának pedig zöme idegen eredetű (német és zsidó) volt. Ez máshol bizonyára nem is lett volna probléma, d*> a magyarországi fejlődésben az összetorlódott, gyakran egymás ellen ható tendenciák — itt most ne kutassuk, miért — nem kis mértékben e sajátosság körül ütköztek meg. A kapitalista fejlődés, amelynek ez az idegen eredetű réteg volt legfőbb (bár nem kizárólagos) hordozója és előrelendítője, nálunk nem teljesedett ki, ill. nagyon sokáig, jóval 1919 utánig, csak részlegesen érvényesült. A gazdaságban vitt szerep: e tevékenység funkcionális jelentősége, ill. presztízse így különvált, sőt szétszakadt. A magyarországi polgárságnak a kapitalista fejlődésben játszott szerepe közismerten nagy volt — presztízse azonban legföljebb egyes személyeknek támadt; a réteg egészének társadalmi elismerése jóval alatta maradt tényleges gazdasági fontosságának. Ugyanakkor a hagyományos magyar uralkodó osztályok, noha gazdasági jelentőségük jókorát csökkent, szinte presztízsük teljében voltak. ízlést, eszményeket, életstílust diktáltak. Az idegen eredetű polgárság (noha fordítva lett volna természetes) őhozzájuk igazodott; Lö- w inger Józsefből nemes szegedi Lukács József lett, a hatvani Deutschokból báró hatvani Hatvanyak stb. A János vitéz librettóját Herzl Tivadar unokaöccse írta meg. a Nyugat s a modem magyar irodaiam egyik „afférja”, a Hatvány»—Osvát-ügy pedig dzsentri tempójú „megoldásba”: kard-párbajba torkollt. S még a fiatal Lukács György is a nemességére utaló Georg von Lukács néven közölte német nyelvű írásait. S bármily furcsa, a magyarországi sovén sajté munkatársai is zömmel e rétegből kerültek ki. Mindez óhatalanul mély konfliktust eredményezett a polgárságban, legalábbis érzékenyebb rétegében. Az a zárt, szigorú szabályokkal összetartott s működtetett, a társadalom más rétegeitől korábban elkülönült közösség, melyből e polgárság szinte máról holnapra kialakult, a századvégre nagyrészt fölbomlott. Az a zárt közössé gekre jellemző egyetemes és föltétien védelem, mely minden egyes tagot megilletett, eltűnőben volt — igen jellemző, hogy az elmaradott galíciai területekről való bevándorlások ellen a századvégen már maga a magyarországi zsidóság tiltakozott. A jogi egyenlősítés, az életszínvonal gyors emelkedése, a föltétlenül pozitív irányú életformaváltás stb. azonban e réteg számára nem hozta magával az emberi önbecsüléshez föltétlenül szükséges és semmi mással nem pótolható társadalmi presztízst: az emberi élet társadalmi igazolását, mintegy elismerő jóváhagyását. Mondhatnánk

588