Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 1. szám - TANULMÁNY - Cushing, George F.: Ady és Krúdy

nézeteit mindenkor félreérthetetlenül fejezi ki. Céljukat nem tévesztő szavakkal támadja a magyar társadalom igazságtalanságait (A suszter két esete),54 a szociális egyenlőtlenséget f A robbanó orsrzág),55 a háború következményeit, az emberség degradálódását. Némely hosszabb cikkében szokatlanul Krúdyra emlékeztető evokatív hangnemben ír; Portus Herculis Monoeci c. tanulmánya56 ragyogó példa erre: a hóban járkáló utas leírása, a tenger képe esős éjszakán, a szagok és illatok felidézése. Sok Krúdyra emlékeztető vonás van A magyar Pimodánban is: a szándékosan elkalandozó passzusok, a múlt-idézés, önmagának romantikus azonosítása Tas Péterrel. Ezt az erőteljes írást leginkább Krúdy regényeihez hasonlíthatnánk, nemkülönben ama komor jóslatokat is, melyeket Ady időről időre kinyilatkoztatott. Az alábbi Krúdy-szemelvény főképp Ady profetikus cikkeihez, vagy az Emlékezés egy nyár-éjszakára c. vershez hasonlítható. A passzus A vörös postakocsi folytatásából, az őszi utazások a vörös postakocsin c. műből való:

„Tudod-e, hogy háború lesz a világon? A kártyáim, babonáim, csillagaim már egy fél esztendeje mutatják a háborút. (...) Nem veszed észre, hogy az égboltozatnak nem olyan színe van esténként a pusztai táj felett, mint azelőtt volt? A mezei állatok komolyabbak, csendesebbek. A falusi Iku- tyaugatásnak esténként nincs az a megnyugtató hatása, mint azelőtt volt; vadul üvöltenek az ebek, mintha ördögöt szimatolnának a holdban. A lovak harapnak az istállóban, és javakorabeli meg fiatal falusi parasztok arcára látom felírva a halál különös jelét. Az öregek sietnek meghalni, a. tél helyett tavasz lett, a nyár szomorú, mint az ősz, és a vándormadarak, a régi világ e pontos órái rendetlenek és megbízhatatlanok. Valami igen nagy dolog készül. Vége a régi magyar életnek, rózsám. Csak az vigasztal, hogy a világ, főként ez az ország megérdemli baljóslatú sorsát.’’57

Mind Ady, mind Krúdy megdöbbenést keltett a magyar olvasók és kritikusok körében, akik hozzászoktak ahhoz a — voltaképp még ma sem halott — 19. századi tradícióhoz, hogy az irodalomnak didaktikusnak kell lennie, és a nemzeti ügyet kell szolgálnia; a költőknek, írta Petőfi, az ígéret földjére kell vezetniük a népet — és ezt az elvet mindenki elfogadta. E tradíció követése rendszerint azt jelentette, hogy az irodalom játszotta a politikád ellenzék szerepét, s ezért a hatóságok szigorúan ellenőrizték, és ha szükségesnek látták, megcenzúrázták. Ennek elkerülésére az írók a szakma számos fortélyához folyamodtak, az allegóriától az álhistóriai írásmodorig. Az olvasók hozzászoktak, hogy ne azt olvassák, ami 'ki van nyomtatva, hanem amit a sorok közt vélnek fölfedezni. De Ady és Krúdy az egyenes beszéd világába vezették be olvasóikat; nyelvük és' stílusuk oly sok kérdést vet föl, hogy a sorok közti olvasás nemcsak lehetetlen, hanem szükségtelen is. Valójában mindkettejüket csak érett olvasói stratégiával lehet megközelíteni: kortársaiknak írnak olyan kortárs idiómában, amely gondolkodást és elmélyült figyelmet követel. Ady nyelvezete nagyon is nyilvánvalóvá teszi ezt; Krúdynak félrevezető a stílusa: Hatvány Lajosra, Ady mecénásiára és Krúdy nagy csodálójára volt szükség, hogy rámutasson: ez a látszólag ártatlan próza bombákat rejteget.58 Majd átalakítja metaforáját, s így folytatja: Krúdy prózája „ártatlan, sőt mi több, hívogató ’Tokaji aszú’ vagy ’Egri bikavér’ felírásé palackban vitriol. Nagyszerű szabadalmazott forma”. Haitvany biztos ítéletű olvasó volt, és eltökélten támogatta mindazt, ami az irodalomban korszerű; ritka volt Magyarországon az ilyen érzékenység. Krúdy műve, sokkal inkább, mint Adyé, két szinten is olvasható: a felületet tekintve úgy rémlik, holmi ködös múltról beszél lírai hangvételben, de a mélyebbre hatoló olvasót ugyanúgy megdöbbenti, mint Ady, kivált abban, ahogy a jelent szemléli. A legtöbb kritikusnak nem sikerült megbirkózni Krúdyval, az író szokatlan stílusával. Hatványt nem számítva, kevesen ismerték föl Krúdy zsenialitását. E kevesek közé tartozott Hevesi András, aki Krúdyt „vonzó és tréfás szömyeteg”-nek nevezte,59 és Bálint György, aki az íróval kapcsolatban „reá85