Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 11. szám - Simonffy András: Kompország katonái X. Moszkvai kártyalapok (1) (történelmi kollázsregény)

kában, ahol egy ülőgarnitúra volt, ücsörögtem, és feltűnt, hogy milyen szép vadásznadrágja van. Én, mint erdészlány a sok egyenruha és diplomata-öltöny között felfigyeltem erre a nadrágra, s aztán így került szóba az édesapja. Elmondta róla, hogy mennyire szeretett vadászni, s hogy ő nem szenvedélyes vadász ugyan, de apjának köszönhetően Erdélyben szinte a szabad természetben nőtt fel, s hogy a gyerekeit is mennyire igyekszik nem szobanövénnyé nevelni... Tudnod kell, hogy a Telekiek erdélyi arisztokrata család voltak, grófok, de az Erdélyiben gyakran mást jelentett életvitelben, mint a dunántúli, megközelíthetetlen oligarchák esetében. Az erdélyiek sokkal patriardhálisabbak voltak, nem ültek isteni magasságokban, így aztán embenszeretőbbek, nyitottabbak voltak, jóval kevésbé elkülönültek. Azt megéreztem, hogy — ha már Teleki Géza apjáról van szó —, nem szabad az öngyilkosságra terelni a szót, és arra is ráéreztem, hogy amikor rájött, hogy nem erre a témára akarok kilyukadni, akkor annál hálásabb lett... Bizonyára mindenki ezzel rohanta le, részleteket akart megtudni, a véleményét hallani... Gondolom. (Hozzáteszem: ott a Teleki Pálról folytatott más beszélgetésekben fel sem merült az, hogy esetleg meggyilkolták volna.) Vele kapcsolatban az volt az érzésem, hogy Teleki Géza a maga európai műveltségével — és kissé kívülállóként nágyon is jól látta, hogy nem ott, abban a szalonban dől el a magyarság sorsa, hanem valahol egészen másutt. Az az érzésem, ő pontosan látta, hogy ez nem előjátéka valaminek, hanem éppenhogy a matt előtti utolsó, kétségbeesett lépések.

Nehezebb beszélnem Miklós Béláról, mert esetleg szubjektív leszek vele szemben. Vele kapcsolatban apád ugyanis erősen befolyásolt a véleményformálásban, mert már korábban is egyre csak azt hallottam, hogy nem szabad otthagyni egy felfegyverzett hadsereget, s hogy ez akkora vétség, hogy Miklós Bélának semmiféle további szereplése nem teheti jóvá. Hogy ő erről — maga Miklós Béla — mit gondolt, az máig sem derült ki. Annyi bizonyos, hogy ő fent lakott az egekben, holott még nem tudhatta, hogy végül is ő lesz a miniszter- elnök. A hírek, persze, érkeztek, újabb és újabb variációk a kormánylistában, de mintha ez Miklós Bélát nem is érintette volna. Amikor ott voltunk, megesett, hogy Miklós Béla „leereszkedett” közénk, de ennek is hamarosan az lett a vége, hogy valami miatt megaprehendálva vagy a cukorbajára hivatkozva „visszavonult lakosztályába”. Ha valakivel nem értett egyet, azt onnan lehetett tudni, hogy visszavonult... Faraghoék például egyszer komolyan elemezték a jaltai tárgyalásokat és a várható következményeket. Miklós Béla akkor sem szólt semmit. Mintha unná ... De ezek csak benyomások, Andriskám, lehet, hogy csak Miklós Béla apa ellen táplált ellenszenvéből alakultak ki. Nemrég járt itt egy történész, aki — amikor szóba került Miklós Béla moszkvai szerepelése — állította, hogy ő volt ott a legokosabb ... Lehet.

Most ott volt még Vörös János, akiről kiderült, hogy Kecskeméten egy monostorban jelentkezett az oda benyomuló szovjet alakulat parancsnokánál — barátcsuhában. Közölte, hogy ő a magyar honvéd vezérkar főnöke... Nekün.K ott az volt az érzésünk, hogy Vörös János kétkulacsos politikát próbál csinálni, vagy legalábbis hezitál. Miklós Béláéknál nem is láttuk őket, de apádat elvitték hozzá.

— A szovjet féllel való érintkezésükből láttál valamit?

— Az ő lényeges tárgyalásaik már lezajlottak a mi odaérkezésünk előtt. Érzésem szerint a lényegbevágó tárgyalásokon már túlvoltak. Attól kezdve aztán csak moziba vitték őket, gőzfürdőbe és még nem tudom, hova. Őket már a helyükre rakták, mire mi megérkeztünk.

90S