Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 1. szám - TANULMÁNY - Cushing, George F.: Ady és Krúdy

Természetesen jöttek újabb állomások is, de Krúdy stílusa, akárcsak Adyé az Űj versek után, mindvégig megőrizte sajátságos ízét.

Ady irodalmi tevékenysége három fő műfaj köré csoportosítható: lírai versek, novellák és publicisztika. Az elsőt élete végéig művelte, de a másik kettőt 1913 után gyakorlatilag abbahagyta. Minthogy Magyarországon a költészetet, kiváltképp a lírai költészetet tartják az irodalom legfontosabb válfajának, és mivel Ady ennek a területnek volt igazi megújítótja, a legtöbb kritikai kommentárt verseinek szentelték. Novelláiról viszont igen keveset írtak, holott 340 van belőlük, ám publicisztikája kellőképpen fel van dolgozva. Krúdy életműve kizárólag próza: regények és elbeszélések, illetve viszonylag 'kisszámú újságcikk — kisszámú, ha óriási termésének egészéhez viszonyítjuk, hiszen ő volt az elmúlt időszak legeslegtermékenyebib magyar írója: ezt tanúsítja lankadatlan szorgalmú bibliográfusa, Kozocsa Sándor is. Egyre- másra kerülnek elő eleddig ismeretlen anyagok a legváratlanabb helyekről. Nem meglepő hát, ha Krúdynak nincs hiteles szövegű kiadása. Ady verseinek kritikai feldolgozása is éppen csak megkezdődött. Mindkét alkotó írt az irodalomról is, bár korántsem kimerítően, és egymástól eléggé eltérő szempontok szerint. Krúdy irodalmi arcképei19 számos meglepő kritikai észrevételt és szokatlanul eredeti szempontot tartalmaznak. Nehéz tehát összehasonlítani kettejüket: legtöbb közös vonás a publicisztikájukban fedezhető föl, és — természetesen — a nyelvhasználatukban. Ami a két szerzőnek szentelt figyelmet illeti, e téren is szándékos egyensúlyhiányt okoz az a vélekedés, hogy a próza valamiképpen alacsonyabb rendű a versnél.

A maga módján mind Ady, mind Krúdy teljesen eredeti módon közelíti meg és használja a nyelvet. Ady verseinek bármely olvasóját szükségképpen meglepi az a fesztelen könnyedség, ahogyan a költő az egyes szófajokkal bánik. A magyar rendkívül hajlékony nyelv, de Ady a legszélső határokig feszíti anyanyelvének lehetőségeit. Elképesztő szóösszetételeket alkot (pl. jaj-záró, én-élet, mégis-tartás, csak-egy- Asszony, muszáj-Herkules),2,1 és ilyen sorokat:

Te vagy ma a legvalóbb Nem-vagy Rendjét a nem-lehet máskéntnek Ö a muszáj, a lesz, az Ámen Hatalmas Isten az Eddig És voltam a senkibbnél senkibb Nem zaklatnak már a régi miértek21

Gyakran tökéletesen felismerhető gyökerekből alkotja meg saját szavait (pl. kiszimat, ködöl).22 Amikor szókapcsolatokat alkot, szemmel láthatólag kedvét leli a paradoxonokban (csókokban élő csóktalanok, akaratlan akaratj,23 és gyakran groteszk vagy delejes hatásokat ér el általuk. Szinte bárelyik verse kínálja a példákat provokatív, egyszersmind jelentésekben bővelkedő nyelvhasználatára. Az olvasó olyan szavakkal s egymás mellé rendelt fogalmakkal kénytelen megbirkózni, melyek messzire távolodnak a kényelmes 19. századi normáktól.

Szükséges itt megjegyeznünk: Ady szókincse roppant gazdag, és igen sokféle forrásból táplálkozik: felöleli a népköltészettől és a protestáns bibliafordítástól kezdve a korabeli publicisztikát és szaknyelvet is. Olvasók és kritikusok — kitéve szavak és eszmék ily váratlan támadásának — elkábultak azoktól az ütésektől, melyek a költészet mibenlétéről dédelgetett elképzeléseikre zuhogtak. Maga Ady a legkevésbé sem nyújtott segítséget olvasóinak, mivelhogy nem volt híve a magyarázkodásoknak — s kivált mert szemében a vers, mihelyt megíródott, halott.21 Igen gyakran azoknak sem sikerült az olvasó segítségére lenniük, akik értelmezni iparkodtak műveit. Valójában az Ady-vers megközelítésének az az egyetlen lehetséges módja, ha magunkévá tesszük a költő sajátos idiómáját. Újításai úgyszólván a dőreségig kihívóak: a legteljesebb mértékben egyéniek és utánozhatatlanok. Ady nem ismer kompromisz- szumot; nem hajlandó változtatni stílusán annak érdekében, hogy népszerűségre tegyen szert.

78