Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 10. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere VI. "Itt alkotni, teremteni kell"

előbbre járónak képzeli magát.” — Ami így megintcsak túlzás, de maradjunk csak vele ezen a borotvaélen, ment nemsokára eljutunk valahová.

Hazafelé szárazföldi úton jön a társaság. Beszédessel már megbékéltek, Waldstein ra j zol gat, Széchenyi pedig egy kicsit elengedi magát: tetszenek néki a fekete, sűrű- növésű bolgár menyecskék (Cnescentía teljes ellentéted!), élvezi a török kávét, a bolgár szőlőt, pulykát, bort, s a gőzfürdőkben a szakszerű dögönyözést. S ebből a hangulatból csak akkor zökken ki, mikor Mishez érkeznek :

„Egy tornyot látni, mely a maga nemében a legkülönlegesebb. Befalazott emberfőkből áll — az utolsóelőtti forradalomban kivégzett szerbek koponyádból! Ilyen iskolák és tapasztalatok képezik a szerb egység alapjait! Ily keserű vér-forrásból előbb-utóbb szabadságnak és boldogságnak kell fakadnia s fog is fakadni Szerbia számára.” — A balsors iskoláját mi is kijártuk, de haszon nélkül, mert kutya-macska módjára élünk... Ilyen hangulatban találkozik Milos fejedelemmel, aki nagyon rokonszenves neki: „Nem tud írni-olvasni, mégis félér a mi főhivatalnokjaink javával.” Nézzük, milyen tulajdonságokat becsül egy függő ország vezetőjében: „Mindent tud, mindent megjegyez, tudja magét mérsékelni, a megfelelő időt kivárni, tud alakoskod- ni, hallgatni.” A rokonszenv kölcsönös, és Milos herceg a következő hat évben, ha teheti, segíti Széchenyit a nagy terv, a dunai hajóút megvalósításában.

Odáig azonban még hosszú az út. Egyelőre Zimonyba érkeznek meg, 1830 október ötödikén. Nagy tisztelettel fogadják, s ezt abból látja legbiztosabban, hogy az öt font török dohányt nem veszik el tőle. „Tekintélynek tartanak, mindenkinek van valami kérése hozzám', mindenki ajánl valakit a protekciómba.” Igen, mert egyrészt tárgyalásainak sikerei megelőzték, másrészt viszont Európa belseje felől is új szelek fújnak: Párizsban lezajlott a forradalom, és annak tükrében sok magyar, de a bécsi hatalom is kezdi másként értékelni a könyvét. Örömlmel állapítja ezt meg, s útban fölfelé nyilván mégegyszer átgondolja az expedíció idején elszórtan lejegyzett tennivalókat.

A dunai víziót megteremtésének kulcsembere Kolownath báró a birodalmi pénzügyék legfőbb ura, az elszánt cseh soviniszta, aki Metternich szent meggyőződése szerint titokban az osztrák hegemónia ellen dolgozik — magyar ügyben viszont nyíltan és azonnal megkontráz mindent, ha azt a cseh érdekekre veszélyesnek találja. Ezért kell azt mondani neki: „Ha az Elba vagy a Moldva összekapcsolása a Dunával megvalósulna, a szabályozás leginkább a cseheknek használna, Az ön helyzetében hagyjon föl az#al, hogy csak cseh legyen — az egész gépezet javát kell szem előtt tartani. — ön előtt a jelen nemzetközi helyzetben sem csak az a lehetőség áll, hogy az oroszok és a törökök javát mozdítsa elő. Más országok és azok miniszterei majd megtalálják az utat Konstantinápoly bal... A célt akarjuk, de nem élünk elérésének lehetőségeivel.” Igen, ezt kell mondani neki. Mettemichnek pedig: „Életre-halálra szövetkeznünk kell Oroszországgal, Franciaország, Anglia etc. ellen. Kontinentális rendszert kell léltrehozni. Ezt kell tennünk ténylegesen vagy látszatra.” Igen-igen! A hatalom csúcsán álló két legfontosabb embert meg kell ingatni meggyőződésében^ majd összeugrasztani őket, utánla pedig Reviczky és a nádor útján megnyerni I. Ferenc hajlandóságát a vaskapui munkák megindításához. Hogy a vállalkozás magyar legyen. Hogy ez legyen az első nagy jelenkori alkotás, ami emeli tekintélyünket Európában, de növeli önbizalmunkat és segíti érzelmi, gondolati, akarati egységünk kialakulását. Ha nem muszáji, ne koponya-torony legyen a mi egységünk alapja!

És a következő fél évtizedben lényegében megvalósult a vaskapui terv. ötször járt még lent, és ötszázszor tárgyalt még miniszterekkel, követekkel, basákkal, vajdákkal, térparancsnokokkal meg robbantó munkásokkal (akiknek különben ő mutatja meg, hogy a lőport és a gyutacsot mint kell szakszerűen elhelyezni a kivájt résben) — de négy év múlva állt a parti út, szemben Traján valahai, oszlopokra fektetett hídpallódval.

Nézzük meg naplóját azokból a hetekből, miikor a sízüfelarobibantást kezdik:

1833 július 30: „Meltzel 37 bányásszal már Blavisevácán van. Philipovichot (ekkor ezredes, negyvennyolcban tábornok, s szeptemberben a népfölkelők verik még Pá- kozdnái — a szerző) Mehádiába küldtem', hogy üsse nyélbe a parancsnokkal és a pasával a politikai tanácskozást. Egy pipát ajándékoztam neki, az majd megpuhítja.”

853