Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - TANULMÁNY - Cushing, George F.: Ady és Krúdy
GEORGE F. CUSHING (Anglia) Ady és Krúdy Első ránézésre azt hihetnénk, kevés ok lehet Ady és Krúdy együttes tárgyalására, nem számítva azt a véletlent, hogy születésük centenáriuma 1977—78-ra esik, és hogy mindketten a magyar történelemnek ugyanazt a szakaszát élték meg — az 1896-os millennium, az első világháború és az 1919-es köztársasági forradalom zivataros időszakát. Egyébiránt ritkán szokták kettejüket együtt emlegetni. Hiszen Ady elsősorban költő volt, Krúdy viszont ismeretednk szerint soha nem írt egyetlen verssort sem. Ady élete irodalmi és politikai viták kereszttüzében zajlott, s nagy közfigyelemtől övezve hunyt el az 1919-es forradalom idején, Krúdy ellenben csöndes, visz- szavonult életet élt — olyannyira, hogy 1931 -iben1 emlékeztetnie kellett a világot: még él —; anyagi csődbe jutottan halt meg, villanyát kikapcsolták, s kilakoltatás fenyegette. Ady neve elválaszthatatlanul összefonódott a Nyugattal], ott jelent meg legtöbb verse és számos cikke; Krúdy bárhol és mindenhol publikált, beleértve a Nyugatot is, de ottani megjelenései ritkák voltak, hosszú időközök választották el őket. Miás területeken .még több különbséget fedezhetünk föl kettejük között: példának okáért Ady radikális nézeteket vallott, és sokat írt politikai kérdésekről, ezzel szemben Krúdy szinte apolitifcus hírében áll: ezt a nézetet egyébként műveinek tüzetes vizsgálata nem támasztja alá. Miért hát a kísérlet, hogy együtt tárgyaljuk őket? A válasz igen egyszerű: a maguk területén, a költészetben, illetve a szépprózában ők voltak a huszadik száradd magyar irodalom legnagyobb újítói. Az a szó jut eszünkbe: „forradalmi” — ám azt sugallhatná, hogy voltak olyan követőik, akik továbbfejlesztették eredményeiket. Sem Ady, sem Krúdy nem vonzott ilyen követőket, és ez nem is állt szándékukban. Kivételes az ő hozzájárulásuk a magyar irodalom fejlődéséhez. Ady elég gyakran ki is nyilvánította saját ki vételességét: olyan ember volt, akinek újra meg újra bizonygatnia kellett önmaga előtt ezt az igazságot. Krúdy sohasem támasztott hasonló követeléseket: az utókorra maradt, hogy — lassacskán — ráocsúdjon Krúdy kivételes voltára. Nem kevés hasonlóságot fedezhetünk föl kettejük életében is. Mindketten az ország északkeleti részéből érkeztek: Ady a Szilágyságból, Krúdy a Nyírségiből. Ugyanabból a társadalmi rétegből is származtak: a hanyatló vidéki dzsentrik közül. Krúdy néhány nem mindennapi kiválóságot tudhatott felmenői között, például atyai nagyapját, az 1848—49-es szabadságharc legendás hősét, és Krúdy Kálmánt, a „nemzeti rablóvezért”, 'kinek kalandjai Mikszáth egyik kisregényéhez2 szolgáltak alapul. Mindkét alkotónak szigorú volt az apja, de melegszívű az anyja (és írásaikban a maguk módján mindketten lerótták hálájukat édesanyjuknak). Mindketten szülőhelyük szom- szédszágában jártak iskolában, bár Krúdyban érezhetően több nyomot hagytak Po- dolinban, e felvidéki kisvárosban szerzett élményei, mint Adyban Nagykároly és Zilah. Ady eminens tanuló volt — Krúdy kevésbé: mindamellett semmi okunk hitelt adni annak a közkeletű vélekedésnek, hogy Krúdy műveletlen volt, és fogyatékos olvasottságú. Művei tele vannak utalásokkal kedvenc szerzőire, s néhány önéletrajzi vázlatából is tudhatjuk: rengeteget olvasott, kezdve Diékens-en (kivel megegyezik az a szokása, hogy pompásan beszédes nevekre kereszteld alakjait) a magyar klasszikusokon és Zolán át egészen Puskinig és Turgenyevig. Ady is, Krúdy is az iskolapadiban kezdett írni. Krúdy már diákkorában eltökélte, hogy író lesz, „semmi más”3, és tizenöt éves korában párhuzamosan három lapnak is küldött elbeszéléseket, s álnéven megjelent a helyi újságban, a Nyíregyházi Hírlapban is4. Sőt mielőtt leérettségizett volna, áldást vállalt egy debreceni lapnál 75