Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 1. szám - TANULMÁNY - Cushing, George F.: Ady és Krúdy

GEORGE F. CUSHING (Anglia) Ady és Krúdy Első ránézésre azt hihetnénk, kevés ok lehet Ady és Krúdy együttes tárgyalására, nem számítva azt a véletlent, hogy születésük centenáriuma 1977—78-ra esik, és hogy mindketten a magyar történelemnek ugyanazt a szakaszát élték meg — az 1896-os millennium, az első világháború és az 1919-es köztársasági forradalom zivataros idő­szakát. Egyébiránt ritkán szokták kettejüket együtt emlegetni. Hiszen Ady elsősor­ban költő volt, Krúdy viszont ismeretednk szerint soha nem írt egyetlen verssort sem. Ady élete irodalmi és politikai viták kereszttüzében zajlott, s nagy közfigye­lemtől övezve hunyt el az 1919-es forradalom idején, Krúdy ellenben csöndes, visz- szavonult életet élt — olyannyira, hogy 1931 -iben1 emlékeztetnie kellett a világot: még él —; anyagi csődbe jutottan halt meg, villanyát kikapcsolták, s kilakoltatás fe­nyegette. Ady neve elválaszthatatlanul összefonódott a Nyugattal], ott jelent meg legtöbb verse és számos cikke; Krúdy bárhol és mindenhol publikált, beleértve a Nyugatot is, de ottani megjelenései ritkák voltak, hosszú időközök választották el őket. Miás területeken .még több különbséget fedezhetünk föl kettejük között: pél­dának okáért Ady radikális nézeteket vallott, és sokat írt politikai kérdésekről, ezzel szemben Krúdy szinte apolitifcus hírében áll: ezt a nézetet egyébként műveinek tü­zetes vizsgálata nem támasztja alá. Miért hát a kísérlet, hogy együtt tárgyaljuk őket? A válasz igen egyszerű: a maguk területén, a költészetben, illetve a szépprózában ők voltak a huszadik száradd magyar irodalom legnagyobb újítói. Az a szó jut eszünk­be: „forradalmi” — ám azt sugallhatná, hogy voltak olyan követőik, akik továbbfej­lesztették eredményeiket. Sem Ady, sem Krúdy nem vonzott ilyen követőket, és ez nem is állt szándékukban. Kivételes az ő hozzájárulásuk a magyar irodalom fejlő­déséhez. Ady elég gyakran ki is nyilvánította saját ki vételességét: olyan ember volt, akinek újra meg újra bizonygatnia kellett önmaga előtt ezt az igazságot. Krúdy sohasem támasztott hasonló követeléseket: az utókorra maradt, hogy — lassacskán — ráocsúdjon Krúdy kivételes voltára. Nem kevés hasonlóságot fedezhetünk föl kettejük életében is. Mindketten az or­szág északkeleti részéből érkeztek: Ady a Szilágyságból, Krúdy a Nyírségiből. Ugyan­abból a társadalmi rétegből is származtak: a hanyatló vidéki dzsentrik közül. Krúdy néhány nem mindennapi kiválóságot tudhatott felmenői között, például atyai nagy­apját, az 1848—49-es szabadságharc legendás hősét, és Krúdy Kálmánt, a „nemzeti rablóvezért”, 'kinek kalandjai Mikszáth egyik kisregényéhez2 szolgáltak alapul. Mind­két alkotónak szigorú volt az apja, de melegszívű az anyja (és írásaikban a maguk módján mindketten lerótták hálájukat édesanyjuknak). Mindketten szülőhelyük szom- szédszágában jártak iskolában, bár Krúdyban érezhetően több nyomot hagytak Po- dolinban, e felvidéki kisvárosban szerzett élményei, mint Adyban Nagykároly és Zilah. Ady eminens tanuló volt — Krúdy kevésbé: mindamellett semmi okunk hi­telt adni annak a közkeletű vélekedésnek, hogy Krúdy műveletlen volt, és fogyaté­kos olvasottságú. Művei tele vannak utalásokkal kedvenc szerzőire, s néhány ön­életrajzi vázlatából is tudhatjuk: rengeteget olvasott, kezdve Diékens-en (kivel meg­egyezik az a szokása, hogy pompásan beszédes nevekre kereszteld alakjait) a ma­gyar klasszikusokon és Zolán át egészen Puskinig és Turgenyevig. Ady is, Krúdy is az iskolapadiban kezdett írni. Krúdy már diákkorában eltökél­te, hogy író lesz, „semmi más”3, és tizenöt éves korában párhuzamosan három lap­nak is küldött elbeszéléseket, s álnéven megjelent a helyi újságban, a Nyíregyházi Hírlapban is4. Sőt mielőtt leérettségizett volna, áldást vállalt egy debreceni lapnál 75

Next

/
Oldalképek
Tartalom