Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 10. szám - Simonffy András: Kompország katonái IX. Sopronkőhida (történelmi kollázsregény)

Más nészrűl az a tendencia érezhető, hogy a hadbíróság húzza az ügyeket, s lehetőleg igen enyhe ítéleteket hoz. Tegnap három embert mentettek fel, két veszprémi Cser-erdei munkást, akiik röpcédulákat szedtek össze, és vittek be a gyárba, egy muraközi illetőségű írnokot, aki partizánokat támogatott. Ma aztán ezt a szeládebb hangulatot alaposan megcáfolták. Az úgynevezett „győri per­ben” két halálos ítéletet hoztak. Kötélre ítélték Németh László János karpaszo- mányos honvédet és Stelczer Lajost. A többi ítélet is szigorú: életfogytiglan, 15 év, a legkevesebb: 9 év: Nem jó jel a jövő heti tárgyalások előtt. Tegnap délután gyengélkedő volt. Szentmifclóssy Pistával és Szemes Pistá­val is sikerült hosszabb diskurzust folytatni. Latolgattuk az eshetőségeket a Hardy-perben. Sok érdekes hírt kaptam. A debreceni kormányban szerepel Vasváry István, Erdei Ferenc, két-három kommunista, Vörös János, Faragho Gábor, Szentgyörgyi Albert. Pesten a hidakat felrobbantották, de a Ferenc Jó- zsef-híd (ma Szabadság-híd — S. A.) és a Horthy-híd (ma Pelöfi-híd — S. A.) épségben maradtak. (...) Simon Laci, a lovashadosztály vezérkari főnöke agyon­lőtte magát. Búcsúlevelében arról írt, hogy nem tudja lelkiismeretével össze­egyeztetni, hogy fegyverzet és felszerelés nélkül zavarja vágóhídra az embe­reket. 1945. február 13.: — Tegnap majdnem fél kettőig fent voltam, vártam az Ítéletet. Akkor már igen álmos voltam, lefeküdtem, de igen nyugtalanul alud­tam, sokszor felébredtem. Reggel aztán fél hétkor Vógváry szakaszvezető éb­resztett azzal a hírrel, hogy Hardy Kálmánt kötél általi halálra ítélték, de ke­gyeimet kapott. Veress Lajos ítélete 15 óv, Utassyt, Kuthyt felmentették. (...) Délután még nagy esemény volt a fürdés, amely igazán jól esett. További esemény volt miég Milassin Pista elővezetése a Vattay—Lázár tárgyalásra. Elő­vezették még Hennyeit és Hardy Kálmánt is. Pista igen sokáig bent volt, erő­sen fagatták. Idegesen jött vissza. Hardy — mint mondja — igen rosszul néz ki. Az ügyre vonatkozólag jósolni sem lehet, Lázár, az I. rendű vádlott nem túl ügyesen viselkedik. Adná Isten, hogy ez is olyan jól végződjék, mint a teg­napi ügy. Dominioh ismét a tárgyalásvezető, Justy az elnök, Farkas Ferenc az ülnök. Igen nagy a hallgatóság, ott vannak az összes helybeli nyilasok, bírósági személyzet. — Révay Kálmán ma délután együtt fürdött egy bírósági ember­rel, aki úgy nyilatkozott, hogy a tegnapi tárgyaláson egyedül a németek kar­doskodtak a halálbüntetés mellett. Egyébként beszédes fickó volt, aki érdeklő­dött, hogy mikorra számolunk a háború végével, illetve szabadulásunkkal. Kál­mán azt felelte, hogy úgy gondolja, hat hét múlva, mire ő azt felelte: — Még hal hét? — Űj „növendéket” is kaptunk, védőőrizeteseket: Vörös János fiának, Tibornak feleségét két kisgyermekével (másfél éves és négy hónapos). Ideig­lenesen Inkeyék szobájába helyezték el őket. Egy belügyminisztériumi nyomozó hozta be őket túszként Balatonfüredről, mert onnan öt kilométerre van az első vonal (?!). ő nem akarta őket behozni a kisgyermekek miatt, de a Miniszter Ür (Vájná Gábor) ragaszkodott beszállításukhoz. Szép kis rendszer, ahol már csecs- szopókat is őrizetbe vesznek! (...) 1945. február 16.: — Ismét gyönyörű szép időre ébredtünk. Már korán reg­gel igen szépen sütött a nap, felsőkabát nélkül mentünk ki az udvarra, s hosz- szasan ácsorogtunk a napon. Éppen át akartam menni a kezelésekkel a kórház­ba, amikor visszaparancsoltak, s kiderült, hogy a kiütéses tífusz-eset miatt az egész fegyintézetet vesztegzár alá helyezik. Eredménye ennek, hogy senki sem mehet ki közülünk, s három hétre megszűnnek a tárgyalások, kihallgatások, így a németországi kiszállítások lehetősége is megszűnt. A Jóisten gondot visel 820

Next

/
Oldalképek
Tartalom