Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - SZEMLE - Ambrus Lajos: Hozott isten, holdacska! Finnugor varázsigék, imádságok, siratók

Hozott isten, holdacska!

FINNUGOR VARÁZSIGÉK, IMÁDSÁGOK, SIRATOK

„Üj Hód: új kirój!

Az én gyer’ökömet A nehézség töri Te vagy a Ráadó Te vagy az Evövö;

Vödd le rúla!”

(Ráolvasó, Szőreg, Kálmány Lajos gyűjtése)

Ha Szeged környéki nyelvhagyományainkban a hold a nyavalya, a nehézségtörés, a betegség, a szerencsétlenség ellen véd is, ha a Kalevala bői látható is, hogy a holdistenhez való fordulás segít elhajtani, elűzni a nem kívánatos betegséget, a kezünkben lévő könyv címadójává előlépett kezdősor — Hozott isten, holdacska! —, (egy észt varázsige kezdősora) mégsem valami szerencsétlenség elhárításáért, hanem „csupán” a gazdagságért („én aranyat kapjak”) kiált. Az ősi hold-motívum e hézagpótló szöveggyűjteményben való felbukkanása is jelzi, hogy kivételes élményben lesz része annak, aki belelapoz a finnugor varázsigéket, imádságokat és siratókat tartalmazó kötetbe, amelyet Bereczki Gábor válogatott, szerkesztett és látott el lényegretörő utószóval.

Legközelebbi rokonaink (vogul, osztják) népköltészete az utóbbi másfél évtized publikációi hatására már ismerős a magyar olvasó előtt; az Uraitól nyugatra a Baltikumig élő finnugor népek pogány elemeket is gazdagon fölmutató folklorisztikája azonban — kevés kivétellel — ezidáig nem szólalt meg magyarul. „Pedig lett volna honnan meríteni!” — írja utószavában a kötet szerkesztője, s széles listáját sorolja fel azoknak a szakembereknek, akik a mlúlt század közepétől kezdődően mostoha kutatási körülmények közt is hatalmas anyagot gyűjtöttek össze. Úgy látszik, a finnugor folklorisztika elérkezett az összegző munkák 'kiadásához, a szintézis megteremtésének igényéhez, s eljött áz az idő, amikor „nagyobb sugarú látszöget”. lehet nyitni nem csupán a magyar, hanem a rokonnépek szellemi és anyagi kultúrájának fölfedezésére, befogadására.

Mi jellemzi ezt a könyvet, mit tartalmaz, hogyan rendszerezi sajátos műfajait? Annak ellenére, hogy a kötetben szereplő népék közelebb élnek Európához, mint a vo- gulok és méginkább az osztjákok, annak ellenére, hogy ezek a népek kultúrhatások- ban is jóval gazdagabbak az obi-ugoroknál (kereskedelem, idegen vallási hatások, politikai apparátusok, egyáltalán: történelmi sorsuk révén), annak ellenére, hogy gondolkodásmódjukra, életszemléletükre kétségtelenül erőteljesen hatott a civilizáció, mégis legfeltűnőbb mozzanata a közölt szövegeknek, hogy mennyire sok pogány kori hiedelem őrződött meg bennük. A finnségieknél a vizek, az erdő védőszellemének felbukkanása, az észteknél „hűvös holdacska”, „tűző teljes napocska”, „csóva csillagocs- kák”, a mordvinoknál „Mezőanya, Mezőisten”, szélanya, vízanya, „Üjholdacska, anyóka”, „Tűz Istene, tűz ura”, a cseremiszeknél „kegyes Fiúteremtő Isten”, „kegyes Világisten”, „kegyes Fagyapó, Fagyanyó”, „Méhszülő, Méhteremtő, Méhgyarapító, Mézőrző”, a votjákoknál „föntvaló, kedves, nagy Inmárom Uram” — csakhogy a legszembetűnőbb jegyeket emeljük ki.

Az egyes finnugor népek népköltészetét a következő sorrendben és arányban mutatja be Bereczki Gábor:

1. Finnek, karjalaiak, izsorok (36 oldal)

2. Vepszék (20 oldal)

3. Vótok (10 oldal)

4. Észtek (52 oldal)

789