Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - Markó Béla: Hát lássuk, mit váltasz valóra, A fekete kirándulás (versek)

még mindig zsúfolt az éjszaka

jövőt és múltat

halált és szerelmet is le kell vetned magadról és el kell felejtened a mozdulatokat hogy megtanulhasd őket míg sikoltozol és pucéran szökdécselsz s szájadon artikulátlan hangok bugyborékolnak felszínre törnek valahonnan nyugodj meg! letépsz egy virágszirmot és rikácsolva ágyékához kap egy nő összeszorítOtt lábbal szitkozódik „virág vagy kedvesem” suttogod és minden valósággá válik az én jobb kezem a bal kéz az én bal kezem a jobb kéz állítod s ki cáfolhatná állításodat elnyúlnak mozdulataid egyre hosszabbak egyre homályosabbak lesznek egyre távolabb a vezényszavaktól „előre!” kiáltják s te nem érted „hátra arc!” ordítják s azt sem érted „vigyázz!” szól rád valaki s te vállat vonsz értetlenül elfelejtetted ezt ia nyelvet elfelejtetted a precíz és egyértelmű eszközöket mert a késsel szúrni is lehet és vésővel kalapáccsal szétroncsolni a koponyát meghaltak szerszámaid mert magukban hordozták a halált zsúfolt a kéz a test mert tárgyak érintik tárgyak veszik körül zsúfolt az emlékezés mert emlékekbe kapaszkodik zsúfolt az értelem mert szótagok szavak mondatok röpködnek körülötte és innen már nincs tovább innen már csak a sarki hidegbe a fegyvertelen kézitusába innen már csak az iszonyatos hallgatásba míg találsz a porban egy fagyos pengét egy tűt egy széttaposott papírcsákót és felépíted belőlük lakhatatlan házadat olyan vagyok mint a világ mondod és ez egy végtelen hasonlat olyan vagyok mint a semmi mondod és ez is egy végtelen hasonlat ingázol cda-vissza roncs vagyok mondja a dadogó aki kínlódva formálj a a szavakat oly an vagyok mint egy szétroncsolt repülőgép és közben az egymáshoz koccanó hideg vasakból épül az ismeretlen szerkezet----------7

47