Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - Simonffy András: Kompország katonái IX. November 22. (történelmi kollázsregény)

vádlottakat előállítsák. Nyikorogva nyílnak az ódon, mocskos, erősen vasalt cellaajtók. A sötét folyosón sorakozunk. Mosolyogva, bizonyos belső és külső ünnepiességgel, egymás felé egy-egy biztató tekintettel.

Mindegyikünknek külön altiszt-fegyőr áll a háta mögé. Fölfűzött szuronnyal.

Elindulunk. A folyosó rácsos kapui kinyílnak. Menet közben, lopva, egy-két szót lehet váltani. Ez jólesik. Különben is, nem lehet itt baj! Derék, bajszos magyar katonák kísérnek... csak nem fogják engedni, 'hogy ...

A tárgyalóteremben zárt tárgyalás: a terem zsúfolt! Miilyen lehet nyilvános tárgyaláskor? Az első, akit észreveszek, Radó Endre csendőrszázados, a Nemzeti Számonkérő Különítmény dühödt, talán nem is épelméjű vérebe. Jól ismerem. November 22-Jén Vili barátom: Tantsay Vilmos lakásán ő tartóztatott le.

— Te degenerált, hülye huszártiszt, hát te is tovaris vagy? — kérdezte. És ezzel, akaratlanul, ő maga mondta meg, miivel, hogyan védekezzem. A nyomozás során kielégítő sikerrel alakítottam a „degenerált hülyét”.

Ott láttáim a hallgatóság somiban, sötétzöld formaruhában Süttő „testvért”-t is. Kovarc „totális miniszter” képviseletében jelent meg, azt hiszem, mint ellenőr. És nem kis ijedséggel ismertem fel Szemere Csaba huszárszázadost, mozgalmunk tevékeny tagját. Ahhoz, hogy ide merészkedett, kellett némi bátorság. Csak el ne kapják!

Végiig a nyomozás során az az elv vezetett bennünket, hogy ha már mi lebuktunk, legalább arra vigyázzunk, hogy mást le ne tartóztassanak. Sikerült is elérnünk! Erre büszke vagyok ma is!

Glédában álltunk. Én Tartsay Vilmos és Mákay Miklós közt, az első sorbán. Kicsit teátrálisnak találtam az egészet. Elhatároztam, hogy úgy fogom figyelni a tárgyalást, mintha csak nézője lennék, nem pedig szereplője. Most azonban már bevallhatom, hogy szívesebben helyezkedtem volna el hátrább, mondjuk a táblásszék 15. sorában, mint ott, ahol ültem, premier pían-ban.

Délután 3 óra. A bíróság bevonult. Szemben velem, az elnöki széken Vargyassy Gyula altábornagy foglalt helyet. Mellette jobbra a tárgyalásivezető: Dominich Vilmos, balról, mint ülnök, Hajnácsköi László csendőralezredes, a nyilas közbiztonsági osztály vezetője. A vád képivselője unott volt és egykedvű: Simon Gyula hadbíró százados.

Nem mondhatnám, hogy bizalomgerjesztő volt az együttes. A fegyőrökben, ha rájuk néztem, nagyobb örömöm telit.

Felsorakoztak védőügyvédeink: a tárgyalás során valósággal remekeltek, sziszifuszi munkájuk azonban teljesen meddőnek bizonyult.

Dominich felolvasta a névsort. Csodálatos! Mindannyian jelen voltunk. Megkérdik személyi adatainkat, azután csak Bajcsy-Zsi- linszky maradt bent közülünk, bennünket fegyőreink visszavezettek celláinkba.

724