Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 8. szám - TANULMÁNY - Tóth Emőke: Csoóri Sándor: Cantata profana (műelemzés)
művészet MÄNDY STEFÁNIA Jakovits József szobrairól Minden kép belső világot sugároz. A szobornak nemcsak belvilága van, mint a két dimenzióban élő képnek. A szobor a maga három dimenzión áttörő fényeivel külvilágot is sugároz maga köré. Teret kíván és teret szül. Atmoszférát sűrít magába és atmoszférát teremt. Jakovits minden szobrát ez az alaipintenció hozta létre. Még a polcokon sorakozó kisplasztikája is arra vár, hogy megszülessen. Első értelmük ezeknek a szobroknak — a nagyobbaknak is — hogy nőni akarnak, tájiban, fényben valódi helyükre nőni. Mintha valamennyi alkotás a teljes valósáig leszakadt darabja volna. Primer világából kiragadva, árván és sután ragyogja maga köré a szomjazott tereket. A nagyabb méretű szobrok valósággal szétvetik a városi műterem falait, áttörik a mennyezetet. Ha nem szabad, széles horizontú tér, akkor tágas épületbelső legyen, ami otthon^ ad ezeknek az alkotásoknak. Az ilyen szobor tájiba kívánkozik vagy architektúráiba. Ha nem zajlanak körülötte létünk mindennapos szertartásai, megszürkül, megvakul, meghal. De ha valódi helyükre kerülnek is, sajátos köaéphelyzetük a naturális és a spiri - tuális világ között már eleve kivételes erőfeszítésre készteti a 20. század szobrászát. Terek közepébe, élő testek és holt kőtömbök közé löki művét, amely test is és absztrakció is — körüljárható szilárd forma, mely paradox módon gondolati összefüggések anyagtalan logikáját fejezi ki, kősúlyával szellemi relációkat inkamái. „A gótika óta — mondja Henry Moore — az európai szobrászatot belepte a moha és a gyom: mindenféle felszíni kinövés, amely teljesen elfedte a formát. Bramcusinak jutott az egyedülálló feladat, hogy megszabadítsa a szobrászatot ezéktől a sallangoktól. Hogy ezt keresztülviihesse, rendkívül egyszerű elemi formákra kellett összpontosítania figyelmét.” Leihántani, ami naturális és kifejezni, ami ősenergia — így jellemezíhető annak a modern szobrászati törekvésnek alapmozdulata, amelyet a magyar Jakovits képvisel. Belülről követi a formát, ahogy a szén kristályosodik, ahogy a láva hűl és a hegyláncok képzőidnek. Minden jó szobor egy kis földrengés gyermeke. Individuális, oszthatatlan jelként rendszerbe növő alkotórészévé forrni a világnak — talán ez az ellentmondás a szobor végső értelme. Jakovits szobraié mindenesetre ez. S éppen ezért kellett miniatűr mehbireitől mitikus ősvilági formákon át eljutnia egy olyan szimbólumrendszerhez, amely jellegzetesen szürrealista anatómiáján és bizarr kozmikus vegetációján túlmutatva, a teremtésmátoszok feszültségét fejezi ki. Jakovits fejlődése párhuzamosan halad a kor erezetével. 1909-ben született Budapesten. Apját korán elvesztette. Mostoha gyermekkor után 693
