Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 8. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Veress Miklóssal

hogy azért is írtam kevés verset, mert rengeteg rossz kötetet kellett elolvasnom.

Visszatérne Szegedhez, tehát költői pályád kezdetéhez, mondanál valamit az akkori időkről... A (barátságokon kívül vajon kialakult-e valamiféle írói (műhely, nemzedéki {csoportosulás?

Jó lett volna, ha kialakul, de azt hiszem, inkább csak egy baráti csoport volt akkor ott együtt. Nagyon jól összehaverkodtunk néhányan, persze nem mindenkiből lett költő. Aki megmaradt költőnek, tulajdoniképpen egyedül Szepesi Attila, akivel nagyon jól megvoltunk, és mind a ketten elmondhatjuk, hogy sokat tanultunk egymástól. Nagyon sajnálom Petri Ferit, aki talán mindkettőnknél tehetségesebben indult, de nem sikerült előbbre jutnia. Ö már tizenhat éves korában kimondottan tehetséges volt, aztán sokminden közbejött... Sokan abbahagyták akikkel együtt indultunk ... Nem volt ez olyan társaság, amelynek minden .tagja költő szeretett volna lenni, mint mondjuk az „Elérhetetlen föld”-é, hiszen akikről például írtam egy versemben, azoknak a nagy része mint költő, eltűnt. Az egyikük disszidált, és Svédországban kelet-európai történelmet ad elő, a másik valamelyik vidéki lapnál olvasószerkesztő és így tovább. Körülbelül nyolc—tíz emberből tevődött össze az a szegedi társulat, amely megpróbált volna valamit csinálni. Mindezek ellenére azt hiszem, mindenképpen jó iskola volt a számomra.

Jelenleg a iMozgó Világ főszerkesztője vagy. Egy főszerkesztői állás rengeteg munkával jár. Ez a munka mennyire befolyásolja a költészetedet?

Ez a munka öli az emberben a költőt. Nem is tagadom, sokkal kevesebbet írok, amióta ezt a lapot csinálom. Nem annyira hivatali munka ez, hiszen emellett akad egy-egy olyan napom, amikor tudok írni, talán inkább sokkal több dologhoz kell értenem. Ügy gondolom, .becsületes dolog, ha bevallom. Az ember, mint költő, föl van készülve egy irodalmi lap szerkesztésére, de nem egy olyan lap szerkesztésére, amely nem csak irodalommal foglalkozik, hanem képzőművészettel, filmművészettel, szóval az egész modern művészettel. És ennek a szerkesztésébe bele kell tanulni, sokkal több munkát kell belefektetni, mint abba, amire föl voltam készülve. Az igaz, hogy kicsit szétaprózott lettem, a vershez pedig nagyfokú koncentráció szükséges, de ennek ellenére azt mondom, hogy a szerkesztési munka mint embernek nagyon jót tett, nagyon sok dologgal ismerkedtem meg, olyan eszmékkel, gondolatokkal, amelyekhez máskülönben nem jutottam volna hozzá. Tudniillik, ha az ember szerkeszt, akkor másképpen olvas még verset is, sokkal alaposabban elolvassa azokat a tanulmányokat, amelyeket vagy elfogad, vagy pedig elutasít. A másik dolog pedig az, hogy én azelőtt elég gyáva ember voltam. De itt, a lapnál, amikor kiderült, hogy nekem nem magamat kell védenem, hanem másokat, vagy meg kell mondanom mások szemébe az igazságot, egyre kevesebb lett a behódolásom. Mert mindig szerettem igent mondani. És csak később kezdtem megtanulni nemet mondani. Ez a munka emberileg feltétlen jót tett, annak ellenére, hogy keveset írtam, de ha jól utána gondolok, ezek a versek sokkal keményebbek, mint az előbbiek.

640