Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 8. szám - Simonffy András: Kompország katonái VIII. A repülés (történelmi kollázsregény)
De hát pezsgő ott, azokban a napokiban? De parancs az parancs: éjfélre lett pezsgő valahonnan, akkor jelent meg vele diadalmasan a szobámban Bugyenko ezredes, kibonfcta a Törleyt, koccintott velem. Kissé kapatos volt, de ennek semmi jelét nem adta, inkább csak a szavaiból lehetett érezni, beszélt, beszélt... Én a kiállóit izgalmak után már mielőbb aludni vágytam. A városparancsnok végre megértette, s akkcr a tolmácsnő (aki szintén ebben a szobában aludt) segítségével elmagyarázta nekem, hogy a „dámá”álmáról különös elővigyázattal fog gondokodni, mert lám, két őrt állít az ajtóm elé, akinek parancsba adta, hogy akadályozzák meg őt abban, hogy még egyszer ide bejöjjön. így aztán két orosz kiskatona vigyázta az álmomat aznap éjszaka... Én pedig aludtam az előkelő nyoszolyán, mint a bunda. — A Malinovszkijjai történt találkozásnál jelen voltál? — Hogyne. Másnap, 14-én indítottak útnak bennünket. Hideg, hófúvásos novemberi nap volt, a kisebb repülőgépek nem tudtak felszállni. Nagyobb pedig csak Bukaresttől állt rendelkezésre, odáig tehát orosz katonai autón kellett megtennünk az utat. Első este egy kis, pár házból álló román falucskában szállásoltak el minket.. örültünk, hogy lavórt találtunk, ágyat, paplant. Átáz- tunk-átfagytunk az úton, váltás ruhánk nem volt. Nekiálltunk hát megmosdani, szárítkozni. Arad mellett volt mindez, Kiuvinban. De apa ezt csak később nézte meg a térképen, akkor nem is tudtuk a falu nevét. Apád javában ott rázogatja a nadrágját egyszál gatyában a kemencénél, szárítgatja, amikor se szó, se beszéd, bejön az ajtón egy vállas, sokzsinóros szovjet tiszt, kezet fog apával. Látszólag egyáltalán nem zavarja, hogy atyád félmeztelen. Mögötte nyomakodnak be mások is, tolmács, ez-az. Apa, persze, magára kapott hirtelen valamit, aztán beültek tárgyalni egy függönnyel elválasztható kis benyílóba. Tárgyaltak is vagy másfél óra hosszat. Akkor ez a tiszt, ahogy jött, sebbel-1 óbba 1-ká serettel távozott. Apád is csak közben tudta meg, hogy Malinovszkij marsall volt személyesen, a 2. Ukrán Front parancsnoka. Innen másnap Bukarestbe vittek bennünket, Brassón át. A fogadtatás itt is változatlanul szívélyes, sőt, ünnepélyes volt. Díszvacsorát rendeztek tiszteletünkre egy elegáns szállóban, pohárköszöntők sora, a két nép barátságának éltetése. Úgy éreztük, hogy minden símán megy, annak ellenére, hogy — általunk még isméi etilen okok miatt — a bizottság tagjai nem jelentek meg a startnál, s így sem a momerandiumot, sem írásos felhatalmazást nem tudtunk magunkkal hozni. Másnap Bukarestből orosz katonai repülőgép vitt bennünket — Kijev érintésével — Moszkvába, Vörös Tiborral és Török Jóskával együtt. Moszkvában egy kis belvárosi lakásban helyeztek el bennünket. Kedves, jószívű háziasszonyunk volt, aki, amikor meghallotta Vörös Tibor nevét, felvidulva kezdett mutogatni és magyarázni, amiből csak annyit értettünk meg, -hogy a néni ismeri Vörös Jánost, Tibor apját. Aztán lassanként azt is felfogtuk, hogy előttünk ő lakott ebben a lakásban a feleségével. De sehogy sem értettük, hogy Vörös Jánost, miért hívja a háziasszony Vaispapónak, a feleségét pedig Vasmamának .. . Csak később döbbentünk rá, amikor már többet tudtunk oroszul, hogy szegénykém azt magyarázta Vörös Tibornak, hogy „vás pápá”, illetve „vásá mámá”, tehát az ön apja és az ön mamája lakott ott, nála. De Vörös Jánoson akkorra már rajta ragadt a Vaspapa név, s ha majd a debreceni ideiglenes nemzetgyűlés napjairól szóló naplójegyzeteimet olvasod, ne csodálkozz, ha ott is így szerepel. Apám meséli: Ezekben a napokban a Faragho Gábor vezette egykori fegyverszüneti bizottság, amely a Szálasi puces miatt hazatérni már nem tudott, átalakult Moszkvai Magyar Bizottsággá A bizottsághoz csatlakozott Miklós Béla, 625
