Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - Csurka István: Az adáspótló együttes (tévéjáték)
Ezalatt Néhayék szinte szájtátva és székükre ragadva ültek, annál is inkább, mert a Frakkos mind a két fiatalemberrel úgy beszélt, mintha ők — Néhayék — itt sem volnának, s ugyanakkor félreérthetetlenül nekik címzett egy-két dolgot; most egyöntetű esengéssel és az esengés mögött egy nagy kérdéssel a szemünkben nézik feléjük tántorgó fiukat. NÉHAYNÉ (kétségbeesve rebegi): Tádéin mégsem kéne felismernünk ... NÉHAY: Fújhatjuk! A figyelem rájuk irányul, és ez is zavarja őket. A fiú előttük áll, és ő sem tud szólni, mert nem tudja, mit vár el tőle a Frakkos és a társulat. Végül is az anyai szív... NÉHAYNÉ (megtöri a csendet): Ebédeltél, kisfiam? IFJ. NÉHAY: Ebédeltem. NÉHAYNÉ: Jobban mondva már vacsoráidé van ... IFJ. NÉHAY: Vacsoráztam. NÉHAY: Felhívhattál volna bennünket, fiam, és bejelenthetted volna ezt a látogatást, tudod, hogy a mi háziunk mindig nyitva áll mindenféle modem és haladó törekvésű társulat, illetve a magyar ifjúság, a magyar értelmiségi ifjúság reprezentánsai előtt. Ifj. Néhay még mindig ott áll a szülei előtt, akik ülnek. FRAKKOS (közelebb lép. de már útközben elkezdi): Bocsánat! Ennek ellentmondani látszik az a tény, hogy ifjú Néhay János két hónappal ezelőtt elhagyta a szülői otthont. (Eközben oda is ért már, és most ott áll a fiatalember mellett.) Néhayék felállnak. A Frakkos mutatja, hogy üljenek csak le. Egy intéssel széket hozat magának, és leül Néhayékkal szemben. Néhayék is leülnek, csak a fiú áll. A Frakkos felnéz a fiúra. A fiú ettől még bizonytalanabbá válik. NÉHAY (Magyarázólag a Frakkosnak.): Nálunk az az erkölcsi lazaság, ami ma városszerte dívik, egyáltalán nincs el5. tűrve ... Lehet, hogy a nemi érés előrehaladása tolta felszínre a fiamban ezt az elvándorlási ösztönt. FRAKKOS: Mondd meg, miért hagytad el a szülőd házat. IFJ. NÉHAY: Nem bírtam itt tovább. NÉHAYNÉ: Mit nem bírtál, kisfiam? IFJ. NÉHAY: Ezt a sok hazugságot. NÉHAY (végső elkeseredésében és félelmében felbátorodik): Értem, kérem, értem! Mindent értek! Csakhogy én önöket nem hívtam, nem ismerem, tíz óra, nincs joguk zavarni a családi békémet! Adáspótló együttes! Igen, provokátorok! Azt hiszik, megijedek, mert ideállítják elém a fiamat kicsavarva, mint a citromot, kipreparálva és megpuhítva. Hívom a rendőrséget! 6. A Lódenkabátos mintha számított volna erre a fordulatra, már hozza is a készüléket, és odatartja Néhay elé. Az nagyon meglepődik ettől, de csak fölveszi a kagylót és tárcsázni akar, már majdnem el is kezdi, amikor észreveszi, hogy a készülék süket. NÉHAY: Kihúzták? Elvágták? LÓDENKABÁTOS: Mi, akik megcsináltuk a liftet? A Frakkos bátorítólag néz ifjú Néhayra. Erre a fiatalember erőt vesz magán, és megpróbálja megkeresni azt a hangnemet, amivel megnyugtathatja az apját. Szép csendben az egész társulat, mármint a bentlévők, odasereglik köréjük, de az egésznek a finom kettéosztottsá- gát ez az odasereglés nem szünteti meg: egyfelől ülnek Néhayék, előttük áll a fiú, és mellette, kissé mögötte, mintegy a képzeletbeli színpad hátsó részében helyezkedik el a társulat. IFJ. NÉHAY: Ez zsákutca, édesapám! Jobb volna, ha tisztáznánk, ha legalább megpróbálnánk tisztázni a dolgokat. NÉHAY (már elbátortalanodott a Lóden- kabátostól, de a fiával szemben még van némi tartása): Igen? És mát találtál te idehaza velejéig hazugnak? 52
