Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - SZEMLE - Cs. Nagy István: Képes Géza: 225 gramm epe
Aki mer olyan gyáva lenni, mint te. azt már bátorságnak kell venni szinte. (Relatív) „A királynét meggyilkolni...” típusú interpunkciós szójáték a következő: Lenni, nemcsak látszani akar igazságosnak. Lenni nem, csak látszani akar igazságosnak. (Ugyanaz — nem ugyanúgy) A Biztonság c. kétsoros is szójáték-kontraszt a rímzónára építve: Itt nincsen lebukás, csak felfe-le bukás. Kántor Lajos „a pasztell és epigramma határmezsgyéjén” helyezi el Horváth Imre verseinek egy részét. A „négysorosokban gondolkodó” váradi költő miniatűrjei, különösen az antonimák hatására, „feszes erkölcsi tartást sugalmaznak” — írja Kántor. Áprily Lajos Öszikéi között is sok a hasonló, lírai tónusú pillanatkép, némelyik inkább gondolati (epigrammás), mint hangulati. Képes gyűjteményében mindig jellemző az epigrammái „suceessivitás bizonyos pont felé”, a gondolati előrenyomulás, az egyetlen fókusz. Képes fölényesen birtokolja a „csattanó” eszközeit. Azért fölényes e birtoklás, mert nem egyszerűen valami stilisztikai technika megtanulhatóságáról van szó, hanem etikus, felelős tartásról, előbb a szemlélet, csak aztán a szatíra mechanizmusáról. Az irónia gyakori „iróniája”, hogy mindenki a „szomszédra” vonatkoztatja. Néha a fölhábo- rodás Képesnél is „túláltalánosít” (Egyenlőség). Az ad absurdum 'kardikínozó módszer megsemmisítő hatású (Halotti beszéd, Egy nemes lélek). A valóság legkülönbözőbb szféráiban bőven talál tárgyat Képes indulattal „dúsított” gondolata, gondolatilag tisztázott indulata (Egy mísz nőre, Gyöngéd kedély, Együttműködés, Űj szokás a buszokban, Tervezés, kis hibával). A súlyosabb igazságú tematikát könnyedebb közjátékok oldják (Egy zongoraművésznőre, Zongorázás vagy favágás?, Stílustörés). Versmondat és ritmusteremtés, hozzá a rím szervessége: ebben a szigorúan mesterségbeli mozzanatban dől el a kinti gondolat benti érvénye. A mondatban kép és fogalom egyesül, a grammatikai és akusztikai forma teszi mozdíthatatlanná a képi valóságtöredéket: helyt állni, most már esztétikailag. Az olyan szi- lánkos, mozaikos, kaleidoszkópos alakulatban, mint az epigrammasorozat, létkérdés az egység belső változatossága. Képes formáló művészete annyi variációval gyönyörködtet, ahány darabból áll a kötet. A disztichonok ismétlődése azért öröm, mert nagy mondattani mozgást engedélyez a ritmusbiztonság. A többi közölt versformában is rengeteg a variáció. Képes epigrammái talán az elvitelenségre mérik a legerősebb csapást, számára ez az embertelenség szinonimája, végső általánosa. Az Osztálygőg ennek a vonásnak plasztikus megidézése. Nem amúgy tiszta-tárgyiasan, hanem szubj aktíve is igazan, a költő megvető mozdulatával együtt. Képes, a kovács fia, egész lírájával, benne epigrammáival ilmarineni módon valami Szampó-félót alkotott. Most azt bizonyította: epéből is lehet Szampót kalapálni. Szürrealizmus nélkül. Egészen puritán, majdnem eszköztelen realizmussal. Persze, kell hozzá valami emberi formátumú, ilmarineni adottság. (Magvető, 1980) CS. NAGY ISTVÁN 605
