Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - Bólya Péter: Aleti (novella)
Megittam a sört, fizettem, „szóval mindenkit sokszor csókolok, még a fatert is, nemsokára hazalátogatok, ha nem, akkor majd karácsonyra küldök néhány ALETI-lapot, nyilván én is kapok egy-két darabot, ha készen lesznek.” A muter erre sírni kezdett. Nem hangosan, csak úgy finoman, az arcán lecsordult egy-egy csepp. Megcsókoltam, irány az ALETI, a túlsó járdán visszafordultam, visszanéztem, az anyám állt a vendéglő előtt, öreg varjú, feketén, összezárt lábbal, utánam nézett. Intettem neki, szia, aztán nekiveselkedtem az üvegajtónak. ALETI, ALETI, mínusz 42-nél voltam, amikor újra elkezdhettem a munkát. Csináltam néhány nem-túl-jó ALETI-t, aztán ebéd, az Anna csak a baloldalon rág, és minden második húsfalatot kiköp, az Erzsi „étvágytalan”, „sokat dohányzol”, mondta a Karcsi, ebéd után kááóvéééé, maga is iszik, ugye, Lacika... Délután már nagyon ideges voltam, 14 ALETI-t elszúrtam. Kellett egy új filctoll is: mínusz 4 és fél ALETI; a Karcsi magyarázott valamit, mínusz 3 ALE- TI, szóval összesen mínusz 84-gyel zártam a napot, ehhez hozzájön a múlt heti mínusz 111, baj van, haza is hoztam 250 kártyát, de most nincs kedvem semmihez, majd holnap. Holnap behozom magam, ez biztos, még ha éjfélig kell is ALETI-znem. És mindenképpen vennem kell egy asztalt, most hason fekve írok, már lassan elkopik a szőnyeg alattam. ALETI, ALETI, AL. III (Néha görbére sikerül az I.) Aug. 10. Kedd Semmi. Reggel bementem, dolgozni kezdtem. Tíz óra körül hatalmas ordítás, a Karcsi vigyázzban áll a szoba közepén, kezében virág, „sok boldog névnapot kívánok”, az Anna piros, mint egy muskátli, „gyerekek, igazán”, puszi az Erzsitől (aki a főnök szeretője), puszi a Karcsitól (aki szerint az Anna idült szittyós), aztán előkerül a cseresznyés üveg, „Lacika, jöjjön maga is, hagyja a kártyáit...” Mentem. Ittunk. A Gerő is bejött egy percre, főnöki puszi, aztán megint a cseresznye, az Anna egyre vörösebb lett, a Karcsi folyamatosan röhögött, nemsokára elfogyott a cseresznye, „Lacika, ugye, lemegy?”, az Anna elővesz egy százast, a Karcsi tiltakozik, „ugyan, Annácska, hova gondolsz?!” (szerinte az Anna nemcsak iszákos, hanem smucig is, éppen amiatt, mert iszákos). Lementem a Közértbe, hoztam egy üveg Lánchidat. Erzsi bekapcsolta a táskarádióját, az Anna odaállt elém, felkért táncolni, nagy, meleg hasa volt, a váltamat markolászta, és néha kútmélyen a szemembe nézett, „aranyos gyerek maga, Lacika, tudja?” ... Kimentem a vécére, de az Anna utánam jött, becsukta az ajtót, elkapta a fejemet, puha, öreg szája volt (de azért jól csinálta, rutinos öreg kurva lehet), aztán az ingem alá nyúlt, szuszogott, mint egy anyadisznó, a kezemet a fenekére húzta, beszédültünk az egyik fülkébe... Amikor kimentünk a vécéből, megrántottam a vízöblítő láncát, mire az Anna úgy nézett rám, mint egy kísértetre. A szobában hatalmas röhej fogadott bennünket. „Igen, megcsókoltam a mi kis Lacikánkat”, mondta az Anna, és megsimogatta a fejemet. Otthagytam őket, és dolgozni próbáltam, még részegen is tudtam, hogy nagyon el vagyak maradva, mínusz 195-tel kezdtem a napot, és akkor már fél kettő volt. Csináltam egypár kártyát, aztán idegességemben eltörtem a fur585
