Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - Csaplár Vilmos: Részlet a Szép epikus korszakunk című regény előtanulmányaiból
el az első világháború valamelyik keleti harcmezején. Az ellenség sodronyokat feszített ki az állásai előtt a lovak szügyéig érő gazban, s az élve maradt rohamozok későbbi elbeszélése szerint ember és ló egymás hegyén-hátán hemper- gett, fölbukván a sodronyokban, így aztán minden becsapódó lövedék húsba talált. Suli Antalt azóta senki se látta. A kétgyerekes, még fiatal, szemrevaló özvegyet 1920-ban felelségül vette Kur András, az Árvízmentesítő Társulat zsilipőre, fél lábára béna háborús rokkant. Az új házasságból gyors egymásutánban három gyerek született, közülük kettő életben is maradt, a zsilipőr azonban időközben olyan mértéktelen ivó lett, hogy a Társaság, mint megbízhatatlant, elbocsátotta. A nyomor és az ital megzavarta a béna ember eszét. Egy napon, a kocsmából hazatérve, kiragadta a felesége kezéből a forró faszenes vasalót, hanyatt döntötte az asszonyt a padlón, s vasalni kezdte újabb gyerektől göm- bölyödő hasát. A fájdalomtól és az elkeseredéstől megbomlott agyú Kurné még azon az éjszakán kiment négy gyerekével (a legkisebb, Kur Sanyika még ka- ronülő volt) a Társaság kezelésében lévő csatornához, s a gyerekeket belökdösve, maga is a vízbe ugrott, ötük közül csak a még Suli Antal által nemzett, másodszülött lány, Kur Eszter maradt életben, valahogy kivergődve a tavaszi olvadástól megduzzadt, jéghideg vízből, s fölkúszva a zsilip közelében gáttal megerősített meder rézsútosan meredek falán. Az ő jajgatását hallotta meg a környéken tartózkodó mezőőr, aki rögtön odasietett, de csaholó kutyájával, kiáltozásával, puskájából a levegőbe leadott vészjelző lövésekkel hiába riasztotta már a község szélső házainak lakóit. A kislányt egyik apai nagybátyja, a szomszédos helységben lakó Suli Benjamin építőmester vette magához, akinek neve ma is ott látható még jónéhány ház mestergerendájába vésve. Ebben a faluban nevelte a lakodalmon magát halálra zabáié Kiss János özvegye két fiát, kik közül a fiatalabbik, Ambrus valamiképpen olyan szép szál legénnyé fejlődött, hogy tizennyolc éves korában fölvették Sdhimidt Mózes falubeli birtokoshoz parádés kocsisnak. Az úr állítólag mindig fehér kesztyűt viselt: azt rebesgették, hogy a szülei unatestvérek voltak, ejért mindkét kezét véres vadhús-kinövések borítják, más források szerint viszont, mivel régebben bankár is volt Pesten, valamilyen árva gyerekek pénzét sikkasztotta el, és az apácák megátkozták, hogy ha pénzhez ér, rohadjon el a keze. Akárhogy is történt, az éhezésből, az árvaságból a fehérkesztyűs úr parádés kocsisává serdült Kiss Ambrus és a jéghideg vízből partra kecmergő Kur Eszter házasságából született meg Kiss János, a későbbi mérnök, nem sokkal azelőtt, hogy a parádés kocsist arrafelé vitte egy katonavonat, amerre Suli Antal huszár rohamozott valamikor a lovak szügyéig érő gazban, útiruhába öltözött urát, valamint Schmidtné tekintetes asszonyt és két lányát pedig csendőrök kísérték az ellenkező irányban létesült gyűjtőtáborokba. Schmidték sohase tértek vissza, Kiss Ambrus azonban 1945 őszén hazajött. A száznégy kilósra hízott ember testi erejére és elszántságára mi sem jellemzőbb, mint az az eset, amikor a falu melletti erdőben tűzifa- gyűjtés közben két géppisztolyos, pufajkás alak megtámadta. Kiss egy doronggal agyonverte mind a kettőt, igaz, mint a vizsgálatnál kiderült, fegyverüket nem tudták használni, mert a géppisztolyokban nem volt töltény. Senki se cső-' dálkozott hát azon, hogy a járási megbízottak a község első, volt földnélküli parasztok által alakítandó termelő szövetkezeti csoportjának elnöki tisztségére őt jelölték. Szüksége is volt az újdonsült elnöknek a testi erőre és az elszántságra, amely tulajdonságai által segítve el is látta a föladatát különösebb baj nélkül majdnem három évig. Egy vasárnap azonban műtrágya érkezett a csoport részére a község vasútállomására, amit, mivel a vagonokra sürgősen szük569
