Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 7. szám - Simonffy András: Kompország katonái VI. Eközben Budapesten (2) (történelmi kollázsregény)

műveleti szünetet tart a Malinovszkij -hadser eg, tehát mikor érkezik el az ideális pillanat a felkelés kirobbantásához. A mi tervünk az volt, hogy Budapestet nég> körzetre osztjuk, s ezeken belül önállóan szervezzük meg a nemzet- és munkás­őrség alakulatait. Szervezési és irányítási feladatokkal honvédtiszteket bíztunk meg. Folyt a munka. Bajcsy-Zsilinszky abban a pillanatban, ahogy készen áll­tunk, meg kívánta teremteni az összeköttetést Malinovszkijjal (és az ő útján Molotovval). Malinovszki j tói vártunk volna jeladást. Ez semmi más nem lett volna, mint valamiféle megbeszélt jel, amellyel értesít bennünket, hogy mikor indít általános támadást a főváros ellen. Utat kívántunk volna nyitni csapatai számára a pesti oldalon a Duna partjáig, ideértve azt is, hogy a legfontosabb hidak védelméről gondoskodunk. Én magam egészen pontosan a Rudas-fürdő­nél az Erzsébet-híd védelmére előkészíteti akcióról tudtam, mert ebben nekem is részt kellett volna vennem. S azt is tudom, hogy a megfelelő körzetek kato­nai parancsnokai már ki voltak jelölve. Nekem személy szerint meggyőződésem, hogy december 24-re, mire Budapest körülzárása csakugyan befejeződött — te­hát a hadműveleti szünet kérdésében Kis Jánosnak lett igaza —, a szervezkedés eljutott volna abba a stádiumba, amikor már tevőlegesen tudtunk volna a szov­jet csapatoknak lehetőséget biztosítani, legalábbis a pesti oldal elfoglalására. Ügy értem: vér nélküli, vagy kevés vérrel történő elfoglalására. Tekintsd ezt személyes megítélésemnek, mert erről a kérdésről azóta is sok vita folyik. Lehet-e eldönteni egyszer is, hogy kinek volt vagy van igaza? Saj­nos, mi november 22-én lebuktunk. December 24-ének napján már nem élt Kis János, Tartsay Vilmos, Nagy Jenő, és éppen ezen a napon végezték ki Szálasiék Bajcsy-Zsilinszky Endrét. Mi lett volna, ha ... ? Hagyjuk ... Még annyit: Bajcsy-Zsilinszky Endre levelével a lebukást követő másnapon, november 23-án indult volna Malinovszkij főhadiszállására egy delegáció. Há­rom- vagy négytagú. Ezzel ment volna ót a Pálffy- és a Kis János-féle katonai csoport összekötője, Radványi Imre. Tagja lett volna Szentgyörgyi Albert, a Nobel-díjas szegedi professzor, Csűrös Zoltán egyetemi tanár -(Bajcsy-Zsilinszky bizalmasa), és talán Pénzes Géza. — Itt megint igen sok, egymásnak ellentmondó, hézagos és bizonytalan adattal találkoztam, még a történetben szereplők részéről is. Apám november 13-i útjáról tudtál akkor? — Tudtam róla, hogyne. Én személyesen nem álltam kapcsolatban édes­apáddal, ő -más vonalon szerveződött be a mozgalomba. De azt tudom, hogy azok a politikusok, akikkel néki mint katonának kellett volna mennie, valami autódefekt miatt nem értek oda a megbeszélt helyre, s így ő egyedül repült át a Török Jóska-vezette gépen. Ennek a repülőgép-lopásnak volt aztán az a kö­vetkezménye itthon, hogy a hasonló feladatokra beszervezett többi pilótát le­fogták. Név szerint Krúdy Ádámot, Szemes Istvánt, Tímár Pistát és Budai La­jost. Ezzel az átj-utásnak ez a — körülményekhez képest egyszerű és gyors — módja megszakadt. Hamis és valótlan tehát minden olyan feltételezés, amely szerint a november 23-i delegáció is lefestett felségjelű, lopott géppel ment volna. Akkor ez a körülmény megnehezítette a helyzetet, viszont a következ­mény az, hogy a pilótáknak végül is szerencséjük volt, mert Török Jóska és apád átmeneteiét sikerült egyéni akcióként beállítaniuk, így később nem kerül­tek velünk együtt statáriális bíróság elé. Hiszen semmit sem lehetett érdemben rájuk bizonyítani. Apád kit vitt volna magával? — Az összefügések ismeretében az már világos, hogy ő, bár a katonai el­538

Next

/
Oldalképek
Tartalom