Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - Tóth Bálint: Három vers Bartha László képeire: Postludium, Cirkusz 2, A gyimesi csángóknál
TÓTH BÁLINT Három vers Bartha László képeire POSTLUDIUM A játék végén, ég veled, tavaszzöld, hiába hívsz, vérpiros, pitypangsárga, fal-él mögött egy asszony testszín árnya, sejtelmes kékben egy űrhajó, már: Föld! Föld!, én nem kiáltom, torkig szörnyű csönd tölt, ki elintézett már mindent magában, jégfalaik közül lép a napvilágra, még ruháját is megveti, mint börtönt. Most elmegyek, meztelenül, szikáran, göcsörtös térddel, még dereng ónszín árnyam, hátam hajlott, de tiszta homlokom. Sokat tudok. Kirké, sem szirén-ének el nem veszejt. Egyszer tán visszatérek, még nem töröm el varázs-vándorbotom. CIRKUSZ 2 Velocipéden sapkás majom, lovak, s a szép Estrella karimás kalapban, lila kalapján kármin hangjegy-alakban egy eldalolható strucc-tollazat. Kié lehet, ki e kalap alatt kacér fürtökkel illegeti magát a kollégáknak?, találgatja Agáta, a légtomásznő, és merő harag, mert féltékeny, mint „művészre” a „művész”, a kardnyelő, kinek torkából tűzvész csap fel {dobpergés), idomár, a bűvész?! A, nem, Estrella csak öt szereti, ki esténként kardokra f ekteti, s ha megúnja, kettéfűrészeli. 515
