Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5-6. szám - Czakó Gábor: Aranykor (színmű)
ÁRÉSZ: Hatalmas kígyót? És rögtön kettőt? Höhö! Óriási! Nincs is kígyó a szigeten! FŐPAP: Azóta nincs, Legszentsége- sebb uram. ÁRÉSZ (torka szakadtából nevet, majd följajdul): Jaj! Na, csak szórakozz velük, Dinó, én egy kicsit lepihenek. Engem, egy köcsöggel! (Kimegy.) FŐPAP: örülök, hogy magunkra maradtunk: Árész úr nem túl érzékeny a politikai finomságok iránt. DIONÜZOSZ: Semmi közöd hozzá. FŐPAP: Aki szívén viseli a nép és az új hit ügyét, az szüntelen azon fáradozik, miként állíthatná vékony tehetségét a szent ügy szolgálatába. (Dio- nüzosz leül a trónra, rágyújt.) Sajog a szívem, nemkülönben uramé, a királyé, valamint Heraklész hercegé, hogy a nép lelke a sodró események következtében szükséget fog szenvedni, ám még jobban sajog attól, hogy eme szükség netán a ti boldogságtokra is ámyfátyolt vetni leend. DIONÜZOSZ: Na, ne hülyéskedj. FŐPAP: A mi népünk egyszerű, uram, és — mondjuk meg őszintén — a mostani helyzetével némileg elégedetlen. Noha jelenlétetek bearanyozza hétköznapjait — hiányzik életébő! a vidámság, méginkább a tett... DIONÜZOSZ: Nem dolgoznak eleget! FŐPAP: Meggyőződhetsz róla, milyen szorgalmasak. Épp ez a baj forrása. Némelyek lassan már azt képzelik, hogy nemcsak dolgozni tudnak, hanem gondolkodni is! Maholnap a parancsok célját fogják tudakolni, tenni olyasmit, amire nincs parancs, és pár nap csak, hogy megkérdezzék: ha Zeusz úr — a demokrácia jegyében — lehet egyenlő önmagával, akkor ők is egyenlők a Titánokkal, velem, vagy éppen... DIONÜZOSZ: Ez zendülés! FŐPAP: Azzá fajulna, ha Prométeusz tovább nyitogatná a csipájukat! Bölcsként, jótevőként, hősként tisztelik, sőt némelyek rajonganak érte... DIONÜZOSZ: Majd adok én nekik hőst! FŐPAP: A kormányzás titkát tártad föl, uram! Hősök nélkül, ugyebár, nem létezhetünk: adni kell, sajnos, hősöket a népnek, akik helyette cselekszenek, nehogy ő maga vetemedjék tettre. DIONÜZOSZ: Megkapó. (Rágyújt.) FŐPAP (közelebb lép a trónhoz): Nálunk haladottabb országok vezetői is úgy gondoskodtak népük túlbuzgó tettvágyának levezetéséről, hogy énekeseket, vagy erős, ügyes, ám nem túl okos embereket állítottak, akik labdákkal, különböző eszközökkel mutatványokat végeztek a tömeg előtt, az pedig úgy őrjöngött értük, mintha maga cselekedett volna. Ez messzemenően megkönnyítette a kormányzást még Atlantiszban is ... DIONÜZOSZ (közbevág): Atlantiszról te nem tudhatsz semmit! FŐPAP: Természetesen nem is tudok! Prométeusz mesélte egyszer.. . DIONÜZOSZ: Prométeusz sok badarságot fecsegett! FŐPAP: Meglehet... bárhanem ... DIONÜZOSZ (csodálkozva): Bárhanem?? Prométeuszról több szó ne essen! FŐPAP: Sajnos, uram ... épp vele kapcsolatban, persze, csak áttételesen ... lenne... egy ötletem, ha kegyelmes- kednél végighallgatni. HERAKLÉSZ (a füstöt csodálja): Nahát, odasüss! FŐPAP: Ügy vélem, hogy Heraklész herceg ... (Megböki Heraklészt.) Csukd be a szád! Tehát Heraklész herceg ügyesen ki tudná őt szorítani a félrevezetettek szívéből, ha kellő körültekintéssel szerveznénk meg a hőstetteit, és alkalmas módon juttatnánk azokat a köznép tudomására: ünnepéllyel, mulatsággal egybekötve. Jelenleg fölmérhetetlen következményei lennének, ha a mostani Prométeuszt érné valami baj... DIONÜZOSZ: Ügyvédjének szegődtél? FŐPAP: Őrizz meg tőle, uram! Csak nem szeretem a bonyodalmakat. DIONÜZOSZ: Hm. (Töpreng, füstöl.) Szerinted miféle hőstettekre lenne alkalmas a... fenség ? FŐPAP: Úgyszólván bármire, szentséges úr! Megölhetne garázda vadkanokat, oroszlánokat, hidráikat, sárkányokat... 444
