Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5-6. szám - Czakó Gábor: Aranykor (színmű)
I. KATONA: A I e g föl séges ebbek (meghajolnak) küldtek érted ... II. KATONA: Hogy elébük kísérjünk. FŐPAP: Nem megmondham, te ostoba?! II. KATONA: Nagyon sajnáljuk... I. KATONA: mindazonáltal... II. KATONA: arra kérünk, ne ellenkezz, mert Zeusz úr 'keményen ránk parancsolt, hogy ne legyünk olyan gyámoltalanok, mint az előbb .. . (Társára pillant.) I. KATONA: mert különben ledobat bennünket a szikláról... II. KATONA: bizony, vagy agyonsújt a villámával! PROMÉTEUSZ: Még ezt is lusta volt eldönteni ? I. KATONA: Mi szabódtunk! II. KATONA: Ám Dionüzosz úr azt tanácsolta, kedvesen, hogy ne akarjunk fiatalon meghalni ilyen semmiség miatt... I. KATONA: Hisz még előttünk az élet! PROMÉTEUSZ: A semmiség én lennék? II. KATONA: Ezt nem mondták egy szóival se! I. KATONA: De nem ám! Se Zeusz úr, se Dionüzosz úr! II. KATONA: Hallottuk volna, ha mondják! PROMÉTEUSZ: Nektek mi a véleményetek? I. KATONA: Hová gondolsz, uram? Titánnak nem lehet! II. KATONA: De élni azért szeretnénk még egy kicsit... I. KATONA: Elvégre fiatalok vagyunk! PROMÉTEUSZ (sóhaj): Akkor nincs más hátra, barátaim — menjünk. Igazán kár lenne értetek. KATONÁK (egyszerre): Végtelenül jó vagy hozzánk, uram! II. KATONA: És neked csak játék lesz a dolog, uram, végtére halhatatlan vagy! FŐPAP (ölével üti a fejéit): Bolond! Bolond! A föld nem hordott a hátán még egy ilyen naív bolondot! (Kirohan.) II. KATONA: Prométeusz úr! Prométeuszék indulnak, Jóké elébük szalad a templomlépcsőről. JÓKÉ: Fiúk, ne! Itt vagyok! Prométe- uszt ne! Engem vigyetek! I. KATONA: Neked nem „fiúk” vagyunk, hanem Titánok! II. KATONA: Elkapjuk?! PROMÉTEUSZ: Megállj! Ha hozzányúltok, megszökök! JÓKÉ: Miattam ne, Prométeusz! Miattam ne! Én olyan haszontalan vagyok! PROMÉTEUSZ: Az egész szigeten te vagy a leghasznosabb, Jóké. Egy percre se mulaszd a dolgod, barátom. Feküdj a napon, és furulyázz. Éljél, drága Jóké! (A katonák közt kimegy.) 5. jelenet 6. jelenet Jóké elkeseredésében földhözvágja a furulyáját, majd bánatosan leül a templom lépcsőjére. Héra dudorászva belibben. JÓKÉ: De vidám vagy! HÉRA: O, kedves Jo'kém! Érzem, hogy ma valami nagy, valami csodálatos dolog fog történni velem! Tudod mit? Furulyázz, jó? Olyan régen játszottál már nekem! Csak nekem! JÓKÉ: Amióta Heraklész szeretője lettél. HÉRA (toppant): Vedd tudomásul, hogy nem a szeretője voltam, hanem a ... kedvese! JÓKÉ: Óriási különbség. HÉRA: Az bizony! (Dorombolva.) Miatta ne féltékenykedj, édes Jóké. Már nem az övé vagyok, hanem Prométeu- szé. Ha tudnád, milyen jóságos ő, milyen gyöngéd, milyen kedves! Senki nem volt még ilyen hozzám. JÓKÉ: Tudom. HÉRA: Mit tudsz? Mondott valamit? Nincs megelégedve velem? JÓKÉ: Sajnos ő sokkal jámborabb, semhogy panaszkodna rád. HÉRA: Megnyugtattál. (Nyújtózik.) 437
