Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5-6. szám - Tornai József: Töredékek, Händel és Bach (versek)
lobogott a hegycsúcs sárgás szeptemberi szélben az ég napszemű állata kéken lehelt a mindenségre 4 (alkoholisták önföladók) alkoholisták önföladók s te néhány tiszta fej kik értünk rakjátok a tüzet ő a mi halálba öltözött értelmiségünk mikor nekünk új veres pétereket németh lászlókat bibó istvánokat kellene szülnünk de csak kevés angyalfőt vajúdik most ez a föld a többi újszülött már a pólyából a pohár a hatalom felé görbíti újját 5 (keresés) nem voltál nem leszel a köztük bujkálót találd meg 6 (amerikai öntvény) narancs és bíbor fényű felhők alatt a vasszínű iowa folyón át vadkacsák a csöndben alkonyaiban sötétebb színek olvadtabbäk puhábbak mint a gyerekkori földön Handel és Bach Ezek az igazi istenek: micsoda havas csúcsokról, miféle csipkebokor tüzes nyelvén szól hozzád Händel és Bach: Hallgasd ezt a vakító-fehér fagyot, ezt a vörösen-fénylő perzselést; hagyd, hadd hulljanak, hulljon rád ez a jegesen-forró isten-zene. Feküdj le a földre, te óriási mag, hadd öntözzön ez a zöld, sűrű mennybolt-erő, míg kihasadnak oldaladból a gyökereid. Hallgass, míg kihajt és föltör magvadból ez a szörnyű káprázat-fa: hallgasd ezeket az igazi isteneket, Baohot és Händelt; hallgasd, míg ez a rettenetes, csontágú, hús-levelű fa bele nem zúdul koronájával a sötétségbe, míg éjszaka lesz, mert feketeség ez a zene, mert az istenek a sötétségből szólnak hozzád, ha fénylenek, akkor is az örök sötétség nyelvén pattintja most szét a szíved ez a két igazi isten: Händel és Bach. 406
