Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5-6. szám - Simonffy András: Kompország katonái V. (Történelmi kollázsregény)
— Ha visszagondolok erre az időszakra, azt kell mondanom, hogy a hajmáskéri vitákkal jellemezhetném legjobban. Hajmáskér a kísérleti állomásunk volt, sűrűn lejártunk, mert hiszen a kísérleteinket ott végeztük el. A Haditechnikai Intézet maga különben itt volt, a mostani Zalka Máté laktanyában, a Bartók Béla úton. Mi szinte hetenként pendliztünk a kettő között. S ott, Hajmáské- ren, a tiszti étkezdében mentek ezek a viták. Miről? Egyes német cselekményekről, a csaták kimeneteléről... Vedd hozzá, hogy ez már a negyvenes években volt. Itt magunk voltunk, tehát a németek nélkül, szabadon nyilváníthattunk véleményt.Például emlékszem, amikor a japánok elfoglalták Szingapúrt... Én azt mondtam, hogy Szingapúr ellen fog állni, az egy bevehetetlen erőd. Sajnos nem így történt... A háború kimenetelét illetően oszlottak meg leginkább a vélemények, a pillanatnyi hadihelyzetnek megfelelően. De voltak hivatalos előadások is. Egyszer például a vezérkar akkori főnöke, Szombathelyi Ferenc járt lent, s egy ilyen előadáson kifejtette, hogy nem elég a katlancsatákat megnyerni, meg kell verni az ellenséget. Az ellenség pedig nincs megverve... Ezek után a különféle eladások után azután újult erővel fellángoltak a viták. Jellemző volt, példaként említem csak, Harmos altábornagy magatartása, ö a Haditechnikai Intézet parancsnoka és a törzskar főnöke volt. Én tudtam róla, hogy nem németbarát beállítottságú ember. Egyszer egy ilyen vitát az asztalfőn ülve hallgatott, nem szólt bele. Pedig beleszólhatott volna, hiszen egyre gyakrabban elhangzott, hogy ezt a háborút a németek el fogják veszteni. Na, végre ő is kifogyott türelméből, s közbeszólt: „Hagyjátok már abba ezt az értelmetlen veszekedést, a háború után bőségesen lesz időnk a népkonyhán ímegbeszélni, mi hogyan volt...” Mit mondjak neked? Ezzel egy csapásra le is zárta a vitát. — Lőhetett ez egyik magja a későbbi katonai ellenállási mozgalomnak? — Magja volt, de csak annyiban, hogy itt a német jelenlét okozta feszélye- zettség nélkül beszélgethettünk, s így sok embernek megismertem a véleményét, láttam, hogyan áll ki, megfigyelhettem, hogy ki merre tart, hogyan tisztulnak a fejekben a frontok. így aztán később, október 15-e után pontosan tudtam, hogy kit merjek megszólítani anélkül, hogy lebuktatnám magam. — Jött a német megszállás ... — 1944. március 19-e után teljes mértékben azon az állásponton voltam, hogy katona vagyok, esküt tettem, nem politizálok, a kormányzó a helyén van, ő tudja, hogy mit csinál. Jóllehet tetszeni nem tetszettek az események, de teljesítettem a szolgálatomat. Ez a periódus nálam 1944. október 15-ig tartott. Akkor, ugye, a kormányzót törvénytelen úton elzavarták, s én föloldottnak éreztem magam az eskü alól. A tizenötödikéről tizenhatodikára virradó éjszaka fel akartam menni harcolni a Várba. Kanotay Mihály tábornok, vezérőrnagy volt az elöljáróm, beállítottam hozzá azon az éjszakán, és engedélyt kértem erre. Megadta az engedélyt, de már feljutni nem tudtam, egyszerűen lehetetlen volt, a Várat körülállták Tigrisekkel. (Nekünk a Hadik laktanyában egyetlen Túrán páncélosunk volt...) Ekkor határoztam el, hogy ott, a Hadik laktanyában szervezkedést indítok. De így reagált az eseményekre más is, másutt is. Kisebb, egymástól független tiszti csoportok alakultak a Honvédségen belül, amelyek mind a cselekvés lehetőségét keresték ... Hogy aztán ez a mozgolódás hogyan terjeszkedett ki, András, arra én máma már pontosan visszaemlékezni nem tudok. A lényeg az, hogy megteremtődtek ezek a csoportok, s hamarosan az érintkezést is fölvették egymással. Nem volt könnyű. Sose feledd, hogy ott voltak a németek, uralmon voltak Szálasiék, és ott volt több olyan tiszttársunk, akik gondolkodás nélkül jelen394
