Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 4. szám - Balla Zsófia: 155. szonett, Anyám megdicsőülése a máglyán, uralkodása és özvegység idején, Az, aki (versek)

BÁLLÁ ZSÓFIA

155- szonett

Hidegrázás, ahogy vártamban izzók,

Kinyúlva gondtalan vágy vizében,

Kifúltan; minden érzék ragyogjon s elvakuljon, Zúgó füllel lesek a torpant csendbe, éppen

L/épéseid nem siető s nem lassú Lüktetésére állítva bent-kongó dobogást,

S miközben feltölt ez ütem, figyeljem

Gúnnyal s szenvedéssel magam, az ösztön-árulást

Mert összerándulok, ha tévedek S nem te jössz. Mulasztom napjaim,

Erőm, bizalmam és az éjjelem,

Míg megvetőn szidom magam, és gőggel Szövetkezem öröklétű, de öregbítő idővel. —

Te csak imádkozz, hogy meg ne sértselek.

Magány vízlámgja nyaldossa már a lábát,

S ő múltjához kötözve áll,

Míg a szél a tengert alatta szítja;

S ha elszabadul kötelékeiből,

Hosszú pántlikákban száll megdermedt haja; Dobálja az idő tágszemű szoborként.

Felszáll a mélyből s üres hajóra lel.

364

Anyám megdicsőülése a máglyán, uralkodása és özvegysége idején