Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 4. szám - Kemény Dezső: Ne nézz hátra! (novella)

— A kötelesség kötelesség, Lieschen — mondja Vogt úr a sajt után szivarra gyújtva.

— Nem ismertem az öcsédet, mert nem ismerhettem. De amikor te meséltél róla ...

— Azért kértem, hogy az én századomban szolgáljon. Feltétlenül beszélnünk kell most erről?

Az asszony .felcsattan.

— Egy heréit!

A szomszéd asztalnál ülők odapillantanak.

— Anneliese!... Egyébként nem heréit volt, hanem homoszexuális.

— Az mindegy.

— Már hogyan volna mindegy?

— Egy nő számára mindegy.

Vogt úr a számlát kéri, fizet, és megórdeklődi a pincértől a reggeli legkorábban lehetséges időpontját.

— Nyugodj meg, Lieschen — mondja a liftben. — Azt hiszem, az a baj, hogy te túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítasz az ilyesminek. De nekem az öcsém volt!

— Egy homoszexuális!

— Éppen ezért felháborító az, ami vele történt. Még ma is felháborít. Engem háborít fel, de nem azért, mert az öcsém volt. A tény háborít fel. A parancsnok én voltam, tehát a felelős is én voltam. Képes megérteni ezt a te lágy szász lelked?

Az asszony némán kilép a liftből, végigsiet a nesztelen padlójú folyosón. Jobb lábára kissé bicegő férje az ajtónál éri utol.

— Bocsáss meg, Lieschen. Érthető, ha te másképpen fogod fel. Én azonban nem foghatom fel másképp, csak így. Én voltam a parancsnok. Ott és akkor. És nem voltam rossz parancsnok.

— Nem tudom — mondja az asszony, és leül az ágya szélére. — Én akkor tízéves voltam. Nem értem.

— Nem érted? »

Az asszony előrehajol, bekapcsolja a rádiót, és lehajtott fejjel hallgatja a hangszóróból áradó Gluck-zenét. Az Orfeo-t. Ámor áriáját együtt dúdolja a rádióval, és fél órával később, már az ágyban fekve hangosan megismétli a zenei frázist. A szövegről eszébe jut a divatos és kérészéletű sláger, és most már azt énekli: „Don’t look back ...”

Vogt úr a telefonnál áll és ébresztőt kér.

Parányi falucska a Cserhát közepén. Kegyetlen napfényben izzó út. A vége jobbra kanyarodik, eltűnik a hegyoldal málnabokrai között. Kétoldalt a kerítések mentén mozdulatlanul figyelő emberi alakok. Kutya vakkant — elhall- gattatják.. A fekete Mercedes porlepetten rostokol a kocsma előtt. Most mindjárt kitátja torkát, rekedt bőgés tör elő a motorházból, és megelevenedik a tájék: szürkeruhás alakok tyúkot kergetnek, malacvisítás fullad hörgésbe, padlásról hányják le a leveles dohányt, csípős izzadságszagot hord a kellemetlenül feltámadó szél. A gépkocsivezető merev kézzel rágyújt a felkínált Philip Morrisra, s háta mögött a német család torokhangú beszélgetésével belép a kocsmába.

— A Tyekvicskáékat keressük.

330