Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 4. szám - Kiss Anna: Boldog változat
KÖC-ILONA: Eszter néném ... Félek... KRISTÓF: Semmi baj. Semmi baj. Felfelé hulló faleveleken ne ámulj Boldogtalan Hercegem, a halhatatlan szépség még szabad. Világ fájára visszaszáll, miként a rút s a szép egyetlen ég alatt. NYENYERÉS: A keservit. hogy mi jutott eszembe...! Vissza kéne ügetni a dinnyékhez! Azt mondja ... hogy is jöttünk ...? (Tájol.) Arra megyünk. (Jobbra mutat.) (Ilonához.) Ott üldögélnek (Dinnyéket mutat a két kezével.) szép csendesen a lapulevél alatt. És el tudják gondolni, hol maradt a nyenyerés, meg az a finnyás Boldogtalan Herceg ...! Hívnak tégedet valahogy? KÓC-ILQNA: Kóc-Ilonának. NYENYERÉS: Hű-ha! Muzsika semmi? (Ilona a hóna alá szorítja a papírforgót, előkapja a fésűt, selyempapírt, boldog képpel rázendít a fésű-muzsikára.) Jó kis bugyuta nóta, He? A nem jóját! Van egy Ilonánk! Meg egy Boldogtalan Hercegünk, meg egy nyenyerésünk. Egy ég, meg egy föld... (Mutatja a boltozatost meg a símát.) DOBÁLOK: Rohadt komédiások! (Átzúdulnak a színen, ezek vissza, csomóra kuporodnak.) NYENYERÉS: Konyec. A nyomok sehova vezetnek. KÓC-ILONA (sírni kezd, kapaszkodik Kristófba): De mikor megmondta, mikor világosan megmondta -nékem Eszter néném, hogy soha nem szabad fekete cérnát tűben hagyni, mert az még mindig bajt csinált, hogy a tűbe maradt piros cérna is igazából kitapasztal'hatatlan, csak a fehér a jó, de ha tehetem, azt se hagyjam benne, hát nem volt igaza, hát nem volt igaza ...?! KRISTÓF: Nincs semmi baj. KÓC-ILONA: Hát persze, hogy 324
