Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - TANULMÁNY - Kiss Benedek: Petőfiről és rólunk (esszé)
A szociográfiai irodalomról leginkább az 1920-as, 30-as évek gazdag népi irodalma jut eszünkbe, sokan ezt tekintik egész szociográfiánk kezdetének. Nem volna-e helyes, ha tágabb időben vizsgálódnánk? A termőre fordult fa gyökerei után legalábbis egy századdal korábbra, a reformkor zsíros feketeföldiéig, sőt a felvilágosodás öntés-talajáig áshatunk vissza. Az a, másfél százados időegység, ami ott kezdődik és az 1940-es évek végével zárul, a magyar társadalmi fejlődésnek minden szaggatott változatossága ellenére is mély azonosságé egysége. A technika nyelvén közelítve: az a feszültség, ami a 19. század elején indukálódott, nem hunyt ki a márciusi forradalommal és levert szabadságharccíal, hanem sok és sokféle transzformálódás révén, sok közbeiktatott ellenálláson átvergődve, sok új feszültséggel föl erősítve érkezett el a földosztással, államosítással jelezhető elernyedéshez, kiegyenlítődéshez. És egyben mindjárt újfajta feszültségek forásához is. Csokonaiban, Fazekas Mihálv- ban, Berzsenyi Dánielben, Kölcseyben villáimnak föl a magyar szociográfia első szikrái; Széchenyi István hatalmas apparátusi! társadalmi elemzásei viszont, de Eötvös úgyszinte lenyűgöző irodalmi freskói is, már „tudatos”: célszerűen feltáró szociográfiák is. Az a társadalmi gondolkodás tehát, amely szociográfiai látleleteket exponál, és az ország egészét röntgen-szemekkel pásztázza, Petőfi számára már korántsem ismeretlen. Ám e másfél évszázadon áthúzódó feszültség-láncban a Petőfivel fellépő ún plebejus-mépiség az a legelső erős transzformátor, amin a reformkor nemesi-nemzeti előjelű feszültsége már belső, osztályok közötti feszültséggé is átváltódik, megtartva a reformkor céljaiból a polgári fejlődésre és nemzeti fügegtlenségre irányúiét. Ilyen formában érkezik meg aztán Adyhoz, majd József Attilához, hogy bennük új költői megfogalmazást, új feltöltődést nyerjen. így, e vonatkozási rendszerben született meg a magyar költészet általuk reprezentált, három személyű egy-istensége, ami a né- piség anyai gondjaiból és a forradalmiság férfi-indulataiból fogant. Sors-érző, sorsvállaló mártíriumával hozzájuk kötődik Radnóti Miklós, s irodalmi léte egész súlyával Sinika István. Ez a szociográfiai szemléletmód határozza meg mai líránk legerősebb vonulatát is: Illyés egész életművét, Nagy László, Juhász Ferenc, Csoóri Sándor költészetét, a fiatalabbak közül pedig legjellegzetesebben Raltkó Józsefét, Buda Ferencét, Ágh Istvánét, Uitassy Józsefét és Bari Károlyiét. E változó arcú, de egy-szemléletű költőiségnek az az érdekessége, és lényege is egyben, hogy bár eredendően líra, szubjektív önkifejezés (mint ilyen, néha individuálisan egyénített is): tartalmai, mozgató ereje viszont, az, amiből és amiért létrejön: a közösségi érdek, a kollektív gondolat. Lírai hőse a drámák típusaival rokon, csak érvényességi köre más: benne egy népi-nemzeti közösség minden lényeges momentuma, problémái, vágya, pillanatnyi vagy tartósabb meghatározottsága összesűrűsödik. Ebben a költészetben a költő a közösség vizébe oldva létezik; csak vele süllyedhet vagy emelkedhet. Olyan csepp a tengerből, ami gondolkodik és beszél, s beszéljen bármiről: akaratlanul is a többi cseppet, a tengert mondja. Ezért van, hogy kifejezése ha sajátságos is, sohasem ezoterikus vagy külsődleges, hogy lírai hőse nem szerepet játszik, mert egy az anyaggal, ami általa csak magát fogalmazza. Módszere a bemutatva-elemzés, ami által változást, változtatást sürget. Ez a vers halászháló a társadalom vizében, amit mindig a súlypontok, a népi közösség helyzetének és érdekei - nek ólmai feszítenek. És villámló szigony is lesz ez a vers a mohó cápák oldalában. Hogy pontosabbá, súlypontosaibbá váljék, amiről szólunk, még valamit gondoljunk meg az előbbiekkel párhuzamosain. A szociológia, mint tudományág, korántsem Petőfi-korabeli képződmény, különösen nálunk. „Korunk tudománya”, mely napjainkban hatalmas lendülettel hódít már nemcsak nyugaton, de világszerte. Könyvek százai jelennek meg, amik a közösségi és társadalmi életet, osztályok1, rétegek, csoportok helyzetét kutatják, elemzik, ábrázolják, s ezeknek a könyveknek hirtelen sok-milliós olvasótábora támad, szinte bestsellerek. Üjabb és újabb szociológiai iskolák jönnek létre, a társadalomkutatás a problémák szorításában intézményesül, s az államgépezet, mint kagyló a gyöngyöt, kényszerül is kiizzadni magából, megépíteni magában a társadalomkutatás hatékony intézményrendszerét. A világ nem csak atomizálódik, de 278
