Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 3. szám - SZOCIOGRÁFIA - Miskolczi Miklós: Kettő - Gyurináék hét életéből

— Van öt-hat boltom, ezek készletgazdálkodásával, árubeszerzésével és személyi problémáival foglalkozom.

— Része van abban, hogy milyen konfekeióánut lehet kapni Dunaújvárosban?

— Igen. Egyébként jártam Budapesten és megállapítottam, hogy ugyanazok a bundák, ugyanazok a kabátok, ruhák vannak itt is.

— Mi a véleménye a dunaújvárosiak öltözködési szokásairól?

— Megint csak Budapesttel tudom összehasonlítani. Azelőtt egy árleszállításon kibírhatatlan nagy volt a forgalom. Most nem. Nem az Olcsót keresik általában, hanem inkább a jobbat, szebbet.

— Mutat-e differenciát a férfiak és a nők öltözködési igénye?

— A nők igényesebbek. A férfiak szívesebben hordanak nadrágot meg pulóvert, pedig divat az öltöny is. A mi férfiaink is hordhatnának szép öltönyöket, ha megvennék. De reggel dolgozni, kerékpárra, buszra, gyárba, arra nem való a szép öltöny, inkább a kordbársony nadrág. Én sgm követem a kirívó divatot. A Pali az meg egy külön szám. Arra rá kell erőszakolni. Pártbizottsági titkár a Papíripari Vállalatnál. Munkájából adódóan rendesen kell járnia, zakó, nyakkendő.

— Örül a szakszervezeti titkári megbízásnak?

— Hát. rábeszélték.

(Utólag megtudtam, hogy a vállalat szakszervezeti tagsága a hivatalos jelölés ellenére sem választotta -meg.)

N\

MAGDI:

— Szeretném, ha az életéről beszélne: hol járt iskolába, mit tanult, mit dolgozik ...

— Nem olyan érdekes az.

— A testvérei is elmondták.

— Hát, itt jártam iskolába a Móricz Zsigmond Általános Iskolába. Aztán amikor elvégeztem, volt a nővéremnek egy barátnője, az pék volt. Mindig azzal jött, hogy ilyen jól keresek, olyan jól keresek, Magdi, gyere hozzánk. Hát oda is mentem. A pénz beszél. Ipari tanuló lettem. Három évig jártam sütőipari szakmunkás iskolába, egy héten kétszer utaztam Pestre.

— Nem gondolta, hogy inkább gimnáziumba megy?

— Nem szerettem annyira tanulni. Meg a faterom akkor állt nyugdíjazás előtt. Pár éve volt még hátra és még két kiskorú gyerek maradt mögöttem, ez meg jól fizetett szakma volt. Aztán jött a szerelem és mindent elsöpört. Később meg sokat kellett dolgozni.

— Ott kemény munka van.

— Három műszakos voltam, ötkor, egy órakor és este kilenckor váltottunk. Én mindent ugyanúgy csináltam, mint a férfiak, kemencéztem, süteményeztem, mindent Amikor elindult a folyamatos kemence, én lettem a bevetőjük.

— Miért jött el a kenyérgyárból?

— Tizenöt évig dolgoztam ott, aztán megkaptam a betegséget. Tüdőasztmát. Azóta mindig kínlódom. Elküldték szanatóriumba Kékestetőre, onnan az ORF-I-ba, és megállapították, hogy a lisztportól fulladok. Az orvos ajánlotta, hogy számoljak le. A kenyérgyárban csak 1600 forintos helyet tudtak volna biztosítani, 'hát én meg any- nyiból nem tudok két gyereket fölnevelni, mert közben el is váltunk. Azt mondtam, ha ők nem törődnek velem, én nem akarok tönkremenni, szóval 1975 szeptemberében ott hagytam őket. Azóta vagyak postai alkalmazott. Hónapokig lelkáfoeteg voltam, na- gyon-nagyon rosszul esett nekem, hogy ennyire nem törődnék az emberrel. Meg szerettem is ott dolgozni. Mai napig is ha találkozom pékekkel, megállunk beszólni. A múltkor bementem, hát a szívem majd kiszakadt. Mondta a művezető, nézze meg, Magdika, hogy átalakítottuk az üzemet. De hát mit csináljak. Tönkrementem ott, negyvenöt kilóra fogytam. Mert dolgoztam is, mint a ló, a kemencénél 14 forint órabérem volt, meg sok túlórám.

272